Aktuális

Súlyos hajóbaleset Velencében, turisták sérültek meg

Turistahajónak ütközött egy tengerjáró, videó is rögzítette a hajóbalesetet.

Turistahajónak ütközött az Opera tengerjáró Velencében. Legalább öten megsérültek a balesetben; volt, akit kórházba kellett szállítani további vizsgálatokra.

Az Opera éppen kikötéshez készülődött vontatóhajók segítségével, de nem sikerült kellően lelassítania. Valószínűleg elszakadt a vontatáshoz használt egyik kötél, az erős áramlatok pedig a dokk felé sodorták a tengerjárót, majd nekiütközött a kikötőben álló River Countess nevű turistahajónak. Ezen 130-an voltak, az ütközéskor néhányan a vízbe estek.

Az óceánjárót vontató hajókat üzemeltető társaság vezetője azt közölte, hogy a hajó kapitánya motorhibáról számolt be.

Az ügyben hivatalos vizsgálat indul, és lehet, hogy a jövőben kitiltják majd a nagy luxushajókat Velencéből.

(via)

Kiemelt kép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top