nlc.hu
Aktuális
Megcsapott minket az Isten hidege – Térey János emlékére

Megcsapott minket az Isten hidege – Térey János emlékére

A 48 évesen elhunyt költőre emlékezünk.

Hétfőn tragikusan fiatalon meghalt Térey János író, költő, műfordító. Negyvennyolc éves volt, az Index szerint „hirtelen fellépő egészségügyi probléma” okozta a halálát.

Térey János 2017-ben (Fotó: Marjai János / MTI)

Térey meghalt – a városban az a hír járja, hogy szívroham vitte el –, és ezzel nagy veszteség érte a kortárs irodalmi, költészeti és színházi életet. Írt verset, prózát és olyan, itthon és külföldön is zajos sikerrel játszott darabokat, mint a 2011-ben a kritikusok céhe által az év legjobbjának választott Jeremiás, avagy Isten hidege, az 1956-os Köztársaság téri lincselés történetét feldolgozó Kazamaták vagy a kis budai high-societyt bemutató „gasztrodráma”, az Asztalizene. Írt regényt is; sokáig készült rá, első nagyobb lélegzetű prózai műve, a Káli holtak csak tavaly jelent meg a Librinél.

Térey a kortárs költészet kiemelkedő alakja volt. Nem is sajnálták tőle az elismerést: a József Attila-díjtól a Móricz Zsigmond-ösztöndíjon és a Szép Ernő-jutalmon át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéig egy sor kitüntetést kapott. Pedig nem is költőnek, hanem építésznek készült. „Én vagyok a magyar irodalom egyik kibukott építésze, szándéktalanul, terven kívül megvalósult írója, költője” – mondta egy 2015-ös interjúban.

Remek költő volt, én is élvezettel olvastam a Természetes arroganciát, a Térerőt meg a Drezda februárban-t – de a legnagyobb hatást mégis a darabjai tették rám. Különösen A Nibelung-lakópark, amelyet 2004 októberében mutatott be a budai Sziklakórházban a Krétakör társulata Mundruczó Kornél rendezésében.

Több hozzám hasonló, „Ráckertből ismerős, álentellektüel csibésszel” (a szép jellemzésért köszönet K. F.-nek – D. I.), unatkozó kékharisnyával és bennfenteskedő színikritikussal együtt én is végigültem a több mint mint négyórás előadást. Megérte. Legát Tibor a Magyar Narancsban csak „generációs sztárparádéként” jellemezte a szereposztást – és tényleg: Rába Rolandtól Gyabronka Józsefig, Nagy Zsolttól Péterfy Boriig, Csákányi Esztertől Terhes Sándorig a legjobb, legfelkapottabb színészek szerepeltek az előadásban. Mégsem ez fogott meg benne igazán, inkább Térey összehasonlíthatatlanul egyedi hangja, zabolátlan fantáziája és lenyűgöző magabiztossága, amivel átdolgozta és a kor „magyar valóságának” megfelelően aktualizálta Wagner gigantikus zenedráma-tetralógiája, A Nibelung gyűrűje negyedik részét, Az istenek alkonyát.

„Meleg ruha szükséges” – írták annak idején a Trafó marketingesei a Sziklakórházban tartott bemutató meghívójában. „Meleg ruha szükséges” – írom most én is, mert Térey halálával verses misztériumjátékának címszereplőjéhez, Nagy Jeremiás parlamenti képviselőhöz hasonlóan minket, az olvasóit is megcsapott az Isten hidege.

Nyugodjon békében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top