nlc.hu
Aktuális
Veszekedő vasutasok miatt hoppon maradtak az utasok

Veszekedő vasutasok miatt hoppon maradtak az utasok

A nosztalgiajáratra legtöbben a Nohab miatt váltottak jegyet.

Június 2-át piros betűs ünnepként jegyezték volna a vonatok rajongói, ugyanis a MÁV a Facebookon meghirdette, hogy a Budapest-Tapolca viszonylaton Székesfehérvártól egy Nohab mozdony vontatja majd a kocsikat. A Nohab kultikus mozdony, összesen húsz volt belőle a MÁV-nak, ezekből már csak hat üzemképes. Gyerekektől a felnőttekig mindenki szereti, de hát tényleg impozáns monstrum, na! 

„A 6 éves kisfiam sírt, mert nem láthatja a kedvenc mozdonyát” – írták az esemény oldalára a Facebookon, miután kiderült, hogy baj van. A vonat ugyanis Székesfehérvárig ment, ahol egy masiniszta megzavarta az eseményt, közölte, hogy akkor a felcsatolásra váró Nohabot ő vezeti, egy másik masiniszta pedig azt mondta, hogy dehogy. A kocsikra akasztották a vonatot, de a masiniszták csak kiabáltak egymással, és végül egy másik mozdonyt akasztottak a kocsikra, a vonat pedig másfél órás késéssel ért be Tapolcára. Az RTL Klub információi szerint az lehetett a baj, hogy a Nohab a MÁV Zrt. tulajdona, míg a gyorsvonati járat üzemeltetője a MÁV-Start Zrt. Utóbbi rendelte meg a mozdonyt, de saját vezetővel akarta üzemeltetni a járatot, ez okozta a konfliktust. 

A MÁV csoport azt írta a RTL Híradójának, hogy vizsgálják a személyi felelősséget. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top