Aktuális

Meghatóan segítették bajba jutott tanárnőjüket a gyerekek

A metrón esett el a pedagógus, 10 éves gyerekek óvták, míg megjött a mentő.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán olvasható egy megható történet, melynek főszereplői tízéves gyerekek. A beszámoló szerint a diákok három tanárral érkeztek Budapestre, és sok felnőttnek mutattak rendkívüli példát emberségből.

„Egyik kísérő tanáruk annyira koncentrált a metró mozgólépcsőn utazó tanulókra, hogy leérve, maga lépett szerencsétlenül. Elesett és olyan súlyosan megsérült, hogy mozdulni sem tudott. A BKK munkatársai azonnal segítségére siettek és értesítették a mentőket. Gyorsan kiérkező, rutinos bajtársaink a mozgólépcső közepénél jártak, amikor megható esemény szemtanúi lehettek. A gyerekek épp saját ötletük alapján, félkört alkottak és kabátjaikat, valamint egy takarót tartottak a magasba. Az osztály végül, szinte teljesen elzárta sérülten fekvő tanítónőjét a kíváncsi szempárok százai elől. Amíg a fájdalomcsillapítás és a rögzítés zajlott a kisdiákok együtt és külön-külön is megnyugtatták »Barbi nénit«, hogy jól fognak viselkedni, amíg ő gyógyul. Bajtársaink végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a pedagógust” – írta az OMSZ.

(Kiemelt kép: OMSZ/Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top