Ahogy közeledik a tanév vége, úgy jelennek meg tömegével a büszke szülők internetes posztjai a kitűnő bizonyítványokról és különböző iskolai jutalmakról. Kitűnő tanulónak lenni nem nagy kunszt – gondolhatjuk. Semmi más nem kell hozzá, csak hogy a gyerek tanuljon. Akár a magolás is elég. De vajon kinek a célja ez?
Szinte mindenki ismer olyan diákot, aki külső kényszerektől mentesen, pusztán a saját maga elvárásainak megfelelve vágyik a kitűnő bizonyítványra. Egész évben minden leckét megcsinál, mindent magától észben tart, készül, teljesít. Az ezzel járó előnyök mellett azért érdemes odafigyelni ezekre a gyerekekre, hogy ne váljanak kényszeressé: képesek legyenek elfogadni, hogy nem mindig lehet hibátlan dolgozatot írni, és semmi sem történik, ha egyetlen szorgalmi feladatot elmulasztanak. Az ilyen gyerekek esetében teljesen indokolt lehet az utólagos jutalmazás – de figyelem!
Minden diák kitűnő a maga módján (Forrás: Profimedia)
Kommunikáljunk helyesen: soha ne a kitűnő bizonyítványt jutalmazzuk, hanem a belefektetett energiát, az egész éves hozzáállást – magyarul: az embert.
Sokkal kevésbé szerencsés felállás, ha a csupa ötös évzárást a szülő várja el, sőt egyenesen erőlteti. Okai ennek is sokfélék lehetnek: az „én jobb szülő vagyok” mércéje, egyfajta dicsőség vagy egyszerűen a maximalizmus. Ha azonban a gyermek nem érzi át a teljesítmény célját, csak a kényszer marad.
Aki mindenben jó, az semmiben nem jó igazán
Örök igazságnak tűnik: a lehető legjobb, amit megtehetünk egy gyermek boldog jövőjéért, ha folyamatosan figyeljük, hogy miben ügyes, mi érdekli, mivel foglalkozik szívesen. Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke elégedett és boldog lenne választott szakmájával, hiszen felnőtt életünk jó nagy részét teszi ki a munkavégzés. A kitűnő bizonyítványra tekinthetünk úgy, hogy gyermekünk „észmérője”, és ha mindenből ötös, akkor mindenben ügyes lesz a későbbiekben is, de ez nem ilyen fekete-fehér. Tekinthetünk úgy is a kényszerített tanulásra, hogy elvesszük gyermekünktől azt az időt és energiát, amit arra is szánhatna, ami valóban érdekelné. Kitűnő bizonyítványt szerezni egy átlagos képességű gyermek is tud, ez pusztán a tanulás mennyiségének a kérdése. Megéri-e a jegyhajhászás? Jelent-e bármit, hogy mindenből ötös a gyerek, és érdekelni fog-e bárkit, hogy második osztályban négyes, hármas vagy rosszabb volt-e környezetből?
Motiváljuk, vagy lefizetjük?
„Ha jól tanulsz, elviszlek moziba!” „Egy ötös ötszáz forint!” – jól ismert mondatok számtalan családban. De tanulni nem önmagáért kell és érdemes? Ha gyermekünk nem tanulja meg önmagában értékelni a tudást, és pusztán külső jutalmakért felel meg az elvárásoknak, az hosszú távon rossz hatással lehet mind az önálló érdeklődésére, mind a teljesítményére.
Ugyanis ahogy idősödik, egyre nehezebb lesz fokozni a jutalmakat, és mikor elérjük a gimnáziumi második osztály elvégzéséért kapott autót, valószínűleg nem lesz hova tovább. Van azonban, aki úgy látja, hogy egész életünkben hatalmas motiváló erő, ha jó teljesítményünkért megerősítésként jutalmat kapunk. A kérdés tehát az, hogy van-e olyan minimálisan elvárható teljesítmény, amire kötelességként tekinthetünk, és nem mint extra teljesítést nézzük egy gyermek életében?
Nem butább az, aki nem kitűnő
Nagyon fontos igazság: a nem kitűnő tanulók nem érnek kevesebbet (gondoljunk csak arra, hogy egy sor sikeres ember nem volt kiemelkedő tanuló a suliban). És ha az év végi bizonyítványosztáskor csupán a kitűnőket emeljük ki, ismerjük el, és jutalmazzuk oklevéllel, könyvvel, strandbelépővel, akkor igenis azt sugalljuk a többi gyermeknek, hogy ők nem érnek annyit, nem teljesítettek elég jól. Pedig ha elengednénk a kitűnő bizonyítvány kényszerét mind szülői, mind pedagógusi szinten, akkor meglátnánk az örök igazságot: minden gyermek fejlődését önmagához kell mérnünk, és akkor megláthatjuk a csodát, amit minden egyes gyermek véghez visz egy tanév során.
„Hányast kaptál ma?” Képességek, amit a jegyek nem mérnek
Ha az ember gyereke dolgozatot ír, tudhatja, hogy egy kérdésre hány pontot fog kapni, és hogy hányas érdemjegyre tudja majd átszámolni az összpontszámát. Egyezményes rendszere ez az értékelésnek az iskolarendszerben, amit mind a tanár, mind a szülő, mind a diák tud és ért. Jó lenne észben tartani azonban azt is, mennyi mindent nem tükröznek a jegyek, hány olyan tulajdonság és képesség van még gyermekeinkben, amelyet nem mutatnak meg ezek a leegyszerűsített számok. Ilyen a megbízhatóság, a kreatív látásmód, a logikai vagy a kommunikációs képesség. Az osztályozás nem egyenlő az értékeléssel, a tudásért tanulni pedig nem ugyanaz, mint a jegyért. A legtöbb diák keményen dolgozik, ki-ki a maga képességei, ideje, érdeklődése és türelme szerint. Van, aki a négyesért ugyanannyit tesz, mint más az ötösért vagy épp a hármasért. A befektetett energia azonban semmivel sem kevesebb!
Ezt teheted, hogy mindenki boldog legyen
Ha nem a kitűnő bizonyítvány az értékmérője gyermekeinknek, akkor milyen módszerrel jutalmazhatunk meg mindenkit saját teljesítményéért? Adunk pár tippet. Figyelem! Egyik módszer sem működik, ha nem hisszük, hogy minden gyermek több az érdemjegyeinél.
- Készíts mindenkinek személyre szabott oklevelet!
- Ne csak a kitűnő tanulóknak jusson elismerés, hanem adj mindenkinek! A leghalkabban sutyorgó, a legtöbb viccet mesélő vagy a legsajtkukacabb kisdiák is megérdemli a mókás írásos elismerést.
- A könyv valóban a legjobb jutalom, de kapjon mindenki!
- Ha egy kisdiák sikerrel lezárta az adott tanévet, mindegy, milyen jegyek állnak a bizonyítványában, megérdemli a jutalmat. Boldogan fog belemenni a nyár forgatagába, majd később a következő tanévbe, ha elmondhatja magáról: tanárai és szülei észrevették, mennyire keményen dolgozott!
- Pár gyermek kiemelése helyett építs közösséget belőlük, és tegyetek együtt a benneteket körülvevő környezetért: a bizonyítvány átvétele párosuljon olyan közös, örömteli élménnyel, mint például egy facsemete elültetése.
- Ha a bizonyítvány mellé minden gyermek megkapja a lehetőséget, hogy egy nyári élményt diáktársaival tölthet, nem egymáshoz fogják méregetni egymást, nem érzi majd senki kevesebbnek magát. Ha mindenki elvégezte a tanévet, akkor részt vehetnek például együtt egy vidám családi napon, függetlenül attól, hogy ki hányas lett matekból.
