Év végi hármas erkölcstanból: mit osztályoznak ezen az órán?

Elgondolkodtató olvasói levelet kaptunk egy tizenkét éves kisfiú édesanyjától. Szó szerint idézzük.

„Ádám fiam alapvetően ötös tanuló, ez így volt nagyjából minden egyes félév során. Tavasszal azonban elkezdte hazahozni a kettes, hármas és négyes osztályzatait erkölcstanból, aminek az eredménye a bizonyítványban az év végi hármas lett. Őszintén megdöbbentem. Az erkölcstan nem olyan, mint a történelem vagy a magyar. Nem lehet rá készülni. Nincsenek fogalmak, amiket meg lehet tanulni, amiket ki tudnánk tőle otthon kérdezni. Az órákon videókat néztek és elemeztek, ezek után gyakran esszéket kellett írni a véleményükről. Amikor egy-egy ilyen esszére rosszabb osztályzatot kapott, elgondolkodtam. Tulajdonképpen mit osztályozott a tanár? A véleményére nem lenne igazságos jegyet adni, a magatartására szintén nem, ha pedig az íráskészséggel van problémája, nos, azt a magyar órákon kellene értékelni. De magyarból ugye ötös, így marad az, hogy mégiscsak a véleménye szúrt szemet a tanárnak.”

Ádám szülei idén nem reklamáltak, de szeptemberben valószínűleg utánajárnak a dolognak, annál is inkább, mert eddig egyetlen „dolgozatot” sem láttak. Ádámnak ráadásul mostanra elment a kedve a véleménynyilvánítás műfajától. Nem is lehet ez másképp. Mert tegyük fel, hogy „rosszul” fogalmazza meg, hogy miért értékes az önkéntes munka, vagy hogy hogyan vigyázhatunk az ökológiai lábnyomunkra, vajon mi ilyenkor a tanár feladata? Hogy leosztályozza, kvázi minősítse Ádám véleményét, vagy hogy formálja azt? Mit tanul meg a gyerek egy-egy negatív visszajelzésből? Hogy legközelebb is bátran ossza meg a gondolatait a tanárával? Vagy hogy azt írja le, amit vélhetően elvárnak tőle az ötösért? (Egy 11-12 éves gyereknek, de egy idősebbnek sem kell magától tudnia, hogy mit gondoljon egy-egy erkölcsi dilemmát feszegető kérdésről. Ezt ugyanis elsősorban a tanártól kell magába szívnia. És persze a szüleitől, de lássuk be, a szülők értékrendjére nincs garancia.) És egyáltalán, minden erkölcsi dilemmára tudható a helyes válasz?

Merre az arra? (Profimedia)

De én nem vagyok erkölcstanár, ezért inkább megkérdeztem egy szakembert, aki a kezdetektől tanítja és szereti az erkölcstan tantárgyat.

„Nálunk nincs osztályozás erkölcstanból. Így állapodtunk meg a kollégákkal – mondja Burka Erika, tanító és erkölcstan tanár. – Értékelni természetesen kötelező, de a szöveges értékelés sokkal jobb megoldás. A nem felelt meg és a kiválóan megfelelt skálán szintén öt kategória van, de ez mégsem olyan hatású, mint mondjuk egy közepes osztályzat. A gyerekek kilencven százaléka ráadásul vagy jól megfelelt vagy kiválóan megfelelt jellemzést szokott tőlem kapni.”

A tanárnő szerint ezek a kategóriák az órai aktivitás, illetve a hozzászólások alapján születnek. Ha valaki passzív, netán akadályozza a munkát (mert azért ilyen is akad), azzal mindig megbeszéli, hogy mi lehet ennek a hozzáállásnak az oka. „Bevallom, mosolygós fejecskék azért mindig vannak nálam. Tíz darab után írok a füzetükbe egy pozitív visszajelzést arról, mivel érdemelték ki ezeket. Nekem nagyon bevált ez a módszer, szerintem valami kapaszkodó kell a diákoknak, természetesen ennek pozitív kapaszkodónak kell lennie.”

Erika is elsősorban videókra és filmekre építi a tananyagot, csakúgy, mint Ádám tanára, a célja pedig minden egyes órán az, hogy a diákok megtanulják, mi a különbség a vita és a gyakran személyeskedésekbe torkolló veszekedések között, elsajátítsák a kritikus gondolkodást, és gyakorolják az érvelést. „Igyekszem olyan témákat felvetni, amiket tanárként is, mentálhigiénés szakemberként is fontosnak érzek. Őszintén kíváncsi vagyok, mit gondolnak az iskolai zaklatásról, vagy arról, milyen legyen a jövő iskolája. Ezeket lehetetlen jegyekkel értékelni. Borzasztó fontosnak tartom azt is, hogy az erkölcstan legyen az az óra, amin biztosan nem stresszelnek, ahol megtanulják az elfogadást.”

A tanárnő szerint a lényeg az, hogy ne menjen el a kedvük a véleménynyilvánítástól és egymás meghallgatásától. Hogy könnyű vagy nehéz ma erkölcstant oktatni? „A nagyobbakkal kicsit nehezebb, a fegyelmezés miatt, de a tapasztalatom az, hogy a gyerekek még mindig sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak, mint a felnőtt generáció.”