Aktuális

Donald Trump újra indul az elnökségért

Az amerikai elnök megkezdte újraválasztási kampányát, még négy évet akar.

Donald Trump újra indul az elnökségért a 2020-as elnökválasztáson – ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.

Beszéde elején Donald Trump felidézte: éppen négy évvel ezelőtt közölte nyilvánosan a New York-i Trump-torony lépcsőjén, hogy indul az elnökségért. Történelmi pillanatnak nevezte azt a bejelentést, és megállapította, hogy akkor egy „nagyszerű politikai mozgalom” indult útjára.

Az elnök hangsúlyozta, hogy „korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert” örökölt, de – mint fogalmazott – helyreállította azt a lincolni elvet, miszerint a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. Leszögezte, hogy a gazdaság jelenleg remek állapotban van, mindenki Amerikát irigyli.

Trump előtt a gyermekei, majd a first lady, Melania Trump mondott pár szót, az egész nagygyűlést pedig Mike Pence alelnök nyitotta meg. Pence hangsúlyozta: Trump annak idején azt ígérte, hogy Amerikát ismét naggyá teszi. „És pontosan ezt is tette” – mondta az alelnök. Mike Pence azt hangoztatta: „Amerika visszatért”, és Amerikának további négy évnyi Trump-elnökségre van szüksége. 

Mintegy 70-75 perces beszédében az elnök hosszasan foglalkozott korábbi vetélytársával, Hillary Clintonnal, a demokraták volt elnökjelöltjével, ostorozta a sajtót és általában a demokratákat. Mint mondta, az elmúlt három évben ő és kormányzata folyamatosan ostrom alatt állt. Trump azzal vádolta a demokrata párti politikusokat, hogy tönkre akarják tenni Amerikát. 

Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék, és megőrizzék nagyszerűnek. „Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket” – mondta hívei tömege előtt.

(Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök a floridai Orlandóban 2019. június 18-án, amikor bejelentette, hogy a 2020-as elnökválasztáson újraindul az elnökségért. Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top