Aktuális

Fél a klímakatasztrófától, magányos tüntetésbe kezdett a 13 éves lány

Inga Zasowska azt reméli, demonstrációja célt ér, és a lengyel kormány mégis támogatni fogja az EU éghajlatvédelmi tervét.

Egy 13 éves lengyel lány úgy döntött, júliusban minden pénteken a varsói parlament előtt tüntet, hogy megpróbálja rávenni a politikusokat: vegyék végre komolyan a klímaváltozás problémáját.

Az Index szerint Inga Zasowska döntésének egyik előzménye az volt, hogy múlt csütörtökön Lengyelország (Magyarország és Csehország mellett) megvétózta az Európai Unió „karbonsemlegességi” megállapodását, amelynek értelmében a tagok vállalták volna, hogy 2050-re csak annyi szén-dioxidot bocsátanak ki, amennyit semlegesíteni is tudnak.

„Féltem a jövőm. Hiába figyelmeztetnek minket a tudósok, a politikusok nem veszik komolyan őket. Nem gondolnak a fiatal generáció jövőjére” – mondta a lap szerint a lány.

Inga kiállásáról a Nobel-békedíjra jelölt svéd környezetvédő, Greta Thunberg is tudomást szerzett, aki Twitter-oldalán arra kérte a követőit, hogy támogassák a lengyel tinédzsert.

Zasowska akciójára a lengyel miniszterelnök is reagált. Mint mondta, mindketten ugyanazon az oldalon állnak, és ő csak azt szeretné elérni, hogy a lány generációjának ne kelljen elköltöznie az országból ahhoz, hogy munkát találjon. Ingát nem hatotta meg a válasza, mint mondta, úgy gondolja, hogy a miniszterelnökből vagy a hozzáértés vagy a jóakarat hiányzik.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top