Amikor a Koraszülöttekért Országos Egyesületének egyik alapítóját, elnökét és lelki segítőjét egy olyan elismert neonatológus támadja, aki maga is sokat tett a leginkább kiszolgáltatott babákért és családjaikért, egy pillanatra megállok, és eltűnődöm: miért tabu még mindig a drámai élethelyzetben lévő anyák traumája?
Földvári Nagy Zsuzsa inspiráló TED-talkja a Traumából küldetés címet kapta. Zsuzsi, aki maga is egy ma már tizenkét éves, egykori koraszülött kislány édesanyja, előadásában arról beszélt, hogyan dolgozta fel a traumát, hogy várandósággal, szüléssel és babázással kapcsolatos álmai egyszerre szertefoszlottak, és
a pufók, rózsaszín, illatos három kilós csecsemő helyett egy vézna, lilás bőrszínű, 60 dekás apróság életéért kellett aggódnia a fertőtlenítőszagú kórház folyosóján.
Hitetlenkedés, önvád, bűntudat, aggodalom, pánik, hogy mégis mit kezdjen az ember egy ilyen kicsi babával a hosszú kórházi hónapok után otthon, ahol nincs szakértői csapat a mindennapi feladatok megoldására. És persze a képlékeny jövő miatti szorongás, hiszen a koraszülöttség a család életének része marad otthon is, és a szülők számára komoly feladat kitapasztalni, hogyan fejlődhet kicsinyük a lehető legjobban, a legkevesebb hátránnyal indulva az életben.
Zsuzsi a traumából úgy állt fel, hogy 2007 végén más, érintett szülőkkel összefogva létrehozták a koraszulott.com oldalt, majd az online térből kilépve még több érintettnek kezdtek segíteni. Hasznos tudnivalók, beszámoló sorstársaktól, lelki segítség, ruhagyűjtések és egyéb segítő akciók, előadások a korababák szoptatásról, a szülési trauma feldolgozásáról, ha szükséges, a gyászfeldolgozásról… így lett Földvári Nagy Zsuzsa traumájából olyan küldetés, ami szülők tízezreinek segít, hiszen ma Magyarországon minden tizedik kicsi koraszülöttként jön a világra.
Azt gondolnánk, a beszámoló egy ilyen sikeres, gyerek- és szülőbarát kezdeményezés létrejöttéről mindenki szívét átmelengeti, de leginkább azok állnak be mögé örömmel, akik maguk is mindennél jobban ismerik a koraszülött babák családját érintő kihívásokat. A TED-talk kapcsán azonban a családbarát koraszülött-ellátás egyik úttörőjeként számon tartott ismert magyar neonatológus doktornő nyilvános Facebook-posztban fejezte ki döbbenetét, amiért
Zsuzsi önmagát merte előtérbe helyezni előadásában – kerek tizenegy percen át:
„Meghallgattam, s megdöbbentem” – írta a szakember. Nehezményezte, hogy nem baba túléléshez adott ereje áll a fókuszban, sőt: „egy szó nem hangzott el sem a babáról, a születési súlyán kívül, sem az apákról” – tette hozzá. „A koraszülés nem magányos tragédia. (…) A koraszülés családi trauma, nem lehet azt magányosan elszenvedő amazonok harcaként értékelni, ez tévút. A család egysége, egyenrangúsága, a baba szolgálata a lényeg – majd a kommentek között is hosszan magyarázta –, Zsuzsi itt csak magáról, csak az anyák traumájáról beszél, ami elfogadhatatlan egy ilyen helyzetben, amikor – írja – a gyerek a főnök”.
Én viszont nem az előadáson, hanem a szakember támadásán döbbentem meg (aki azt is figyelmen kívül hagyja, hogy tizenkét éve még aligha állt a szülők rendelkezésére lehetőségek ilyen széles tárháza, mint ma). Számomra mindez nemcsak azt mutatja, hogy a nehéz körülmények között is elkötelezetten dolgozó orvosok gyakran a végletekig fáradtak és frusztráltak, hanem azt is, hogy mennyire megszoktuk már, hogy a beteg, sérült gyerekek édesanyjára amolyan névtelen hősként, egyfajta mártírként gondolunk. Olyasvalakiként, aki kizárólag kicsinye érdekeit szem előtt tartva, egy könnycsepp nélkül mond le minden korábbi álmáról, legyen az a családról és gyereke majdani életéről alkotott képe vagy épp a hivatása, kenyérkeresete.
Igen, a gyerek az első – legalábbis az anya számára. A társadalom ugyanis igen sokszor megfeledkezik a leginkább rászorulókról (a korai fejlesztést és a későbbi beiskolázási, foglalkoztatási lehetőségeket szemlélve komoly probléma a szakemberhiány, hogy egyéb forrásokról ne is beszéljünk).
A világ megfeledkezhet a koraszülöttekről, a speciális nevelési igényűekről és a halmozottan sérültekről, de az anyának… ó, az anyának egyetlen percre sem szabad saját szükségleteit és igényeit előtérbe helyezni vagy akár említeni… még akkor sem, ha épp az a téma.
Azzal, hogy Földvári Nagy Zsuzsa saját személyes traumájának feldolgozása tükrében az érintett anyák küzdelmeiről is beszél, egy nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet: ahhoz, hogy egy gyerek optimálisan fejlődjön, gyógyuljon, igenis fontos, hogy az édesanyja lelke is rendben legyen. Nem csak a gyerek viszonylatában értelmezve – ugyanis attól függetlenül is létezik.
És igen, erről nem lehet eleget beszélni.
