Aktuális

A hétvégi hőségben több halálos baleset is történt az utakon

Öten meghaltak, és több tucat súlyos sérült is volt. A nagy melegben könnyebben hibáznak a sofőrök, ezért a rendőrök azt kérik, ha fáradtnak érzik magukat, inkább álljanak félre pihenni.

Öten meghaltak és csaknem hatvanan megsérültek a hétvégén az utakon – jelenti az RTL Klub.

A rendőrség szerint a balesetek számának növekedéséhez a nagy meleg is hozzájárult. „Könnyebben hibázhatunk, ezért felhívjuk a járművezetők figyelmét, ha úgy érzik, hogy fáradtak, álljanak félre, szálljanak ki az autóból, pihenjenek, esetleg nyújtózzanak egyet, ezzel is csökkenthetjük a balesetek kockázatát” – mondta Albert Balázs, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dr. Faddi Zoltán háziorvos a csatornának elmondta: az időjárási frontokhoz hasonlóan a hirtelen hőmérséklet-változás is okozhat koncentrációzavart, ezért kánikulában a klíma használatával is érdemes óvatosnak lenni. „Figyeljünk oda, hogy a külső hőmérséklet és a klímában beállított hőmérséklet között ne legyen nagy különbség” – figyelmeztet az orvos, hozzátéve, fontos a folyamatos folyadék-utánpótlás is, ezért naponta legalább három liter vizet igyunk.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó/ Illyés Tibor) 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top