Aktuális

Fél éve nem lehet adókártyát kapni, ez a magyarázat

A szerencsésebbek legalább kaptak egy hivatalos értesítőt az adóhatóságtól.

Nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg nem lehet adókártyához jutni Magyarországon – írja a 24.hu. A lap egyik olvasója még februárban fizette be az új kártya háromezer forintos díját, de a mai napig nem kapta kézhez.

Az eset pedig nem egyedi, de mások legalább kaptak egy hivatalos levelet az adóhatóságtól, hogy akadozik az adókártyák kiállítása.

Az adókártya helyett kiállított igazolás vagy simán az adószám sokszor elég, némelyik hivatalos ügy elintézésénél azonban ragaszkodnak a kártyához.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint az adóigazolványok gyártása jelenleg folyamatos, nincs fennakadás. A hiányra az lehet a magyarázat, hogy a NAV-nak megszűnt a szerződése a céggel, ahol korábban gyártották a kártyákat.

A mostani nyomda pedig egyidejűleg állítja elő az újonnan igényelt és a gyártás korábbi szüneteltetése miatt meg nem kapott kártyákat. Az adóhatóság szerint július közepéig befejeződik a meg nem kapott kártyák elkészítése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top