nlc.hu
Aktuális
Mégsem emelnek vádat a terhesen hasba lőtt nő ellen

Mégsem emelnek vádat a terhesen hasba lőtt nő ellen

Ejtették a vádat a hatalmas felháborodást kiváltó ügyben.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat a múlt héten Alabamában a 28 éves Marshae Jones ellen, mert várandósan összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette magzatát, de egy alabamai szövetségi bíróság szerdán úgy döntött, hogy ejtik a vádat.

A múlt heti vádemelés indoklásakor az ügyész még azt fejtegette: a magzat elvesztéséért Marshae Jones a felelős, mert a verekedést ő kezdeményezte, veszélybe sodorva ezzel a születendő gyermek életét, s a másik nő csak önvédelemből lőtt.
Az eset még tavaly decemberben történt, a Birmingham melletti Pleasant Grove városkában. Az öt hónapos terhes Jones egy bolt előtt az utcán keveredett vitába egyik kolléganőjével. A városka rendőrségének munkatársa a múlt héten úgy nyilatkozott: a gyermekét elveszítő asszonyt nem lehet a lövöldözés áldozatának tekinteni, mivel ő kezdte a súlyos összetűzésbe torkolló vitát.
Az alabamai törvények értelmében emberölésnek minősül – és húsz évig terjedő börtönnel büntethető –, ha valaki gondatlanságból más halálát okozza, és Marshae Jonest ezzel vádolták meg.

Marshae Jones (b.) és Ebony Jemison (j.) a helyi rendőrség fotóin (Fotó: Pleasant Grove Police Department)

A vádemelés azonban országos megdöbbenést váltott ki, és több civil szervezet is felháborodásának adott hangot. A vád elejtését – amelyet sajtókonferencián jelentett be az alabamai megyei szövetségi ügyészi hivatal – általános megelégedéssel fogadták. Az Amerikai Polgári Jogok Uniója (ACLU) nevű civil szervezet közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: „A döntés pontosan azt mutatja, amit minden ilyen kritikus helyzetben látni szeretnénk: egy ügyész nem riad vissza attól, hogy éljen a felhatalmazásával.”

A lövöldöző nő, a 23 éves Ebony Jemison ellen már a múlt héten ejtették a vádat, mert a vádesküdtszék úgy döntött, hogy önvédelemből húzta meg ravaszt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top