A Balaton Soundra érkezett a fiatal nőkből álló baráti társaság, amelynek két, 20 év körüli tagja szállásuk zuhanyzójában vette észre, hogy a falban ütött kis lyukakból kamerák veszik fel minden mozdulatokat. A két lány hívta a rendőröket, akik csütörtök délelőtt 10 óra körül jelentek meg a balatonboglári apartmanháznál – tudta meg az Index.
A házkutatás után a rendőrök előállították a hatlakásos apartmanház tulajdonosát. Az Index forrása szerint az apartmanok főző- és fürdőfülkéi között kialakított rejtett folyosóról, a gipszkarton falba fúrt lyukakon keresztül kukkolták a lakókat. „Ezekbe a lyukakba nagyjából három milliméter átmérőjű, száloptikás kamerákat helyeztek, azon keresztül nézték azt, akit éppen akartak” – nyilatkozta a lapnak a névtelenséget kérő forrás.
A tulajdonos felesége azt állítja, a zuhanyzókban csak szellőzőnyílások vannak kialakítva. Ő cáfolta azt is, hogy minden vendég kiköltözött volna az apartmanházból.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a helyszínre érkező rendőrök a ház szervizfolyosóján elfogtak egy 51 éves férfit, akit előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt, és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a házkutatás alkalmával több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak, számítástechnikai eszközöket, adathordozókat és mobiltelefonokat foglaltak le.