Nem hittem volna, hogy éppen a Budapest Pride felvonulásáról jövök el úgy, hogy most végre életemben először elmondhatom magamról, hogy olyat csináltam, amit valószínűleg még soha senki nem csinált. De így jöttem el a szombati buliból. Az a helyzet ugyanis, hogy alighanem
én vagyok az első ember, aki a Budapest Pride-on színes ceruzákat hegyezett.
Nem nagy dicsőség, tudom, de azért egy kicsit jó érzés belegondolni. Főleg, hogy a lila ceruzát többször is ki kellett hegyezni, ha jól emlékszem, háromszor, annyira gyorsan elkoptatták az alanyi kortárs képzőművészek, akiknek a kezébe adtuk. Ez nem valami béna szexes metafora, tényleg ez történt: kivittünk a Pride-ra egy 12 darabos színesceruza-készletet és egy köteg rajzlapot (a felhasználóbarátság kedvéért rajztáblával), plusz az utolsó pillanatban eltettünk egy hegyezőt is, hátha kell, és azóta is áldjuk az eszünket: persze, hogy kellett.
Portréfotókat készítettünk ugyanis, és mindenkitől megkérdeztük, miért van itt, illetve hogy miért érzi fontosnak, hogy itt legyen – majd a kezükbe adtuk a művészetterápiás csomagot azzal, hogy válasszanak színt, és írják vagy rajzolják le a választ. Időnk volt, a felvonuláson ugyanis az égvilágon semmi nem történt, annak ellenére, hogy sok év után először szinte teljesen kordonmentesen zajlott. Az azonnal szembe ötlő tanulságok a következők:
- két ember kivételével mindenki azonnal benne volt;
- az egyik, aki nem volt, utólag vonta vissza, mert rájött, hogy a közszereplő apja miatt necces lehet a szereplése;
- a lila ceruzát azonnal elkoptatták;
- nem foglalkoztak különösebben azzal, hogy mi volt a kérdés, inkább csak rajzolgattak-írogattak, ahogy a kedvük hozta.
Természetesen nem bántuk. Mutatjuk is az eredményt, ahol kell, szöveges segítséggel.
Boglárka és Árkágyij
Az összes barátom látni szeretném az esküvőjén, boldogan.
Fotó: Neményi MártonBrigitta és Viktória
Sokféleképpen értelmezhető közös alkotás szürke tömeggel, leszbikus párral és Keith Haring-es emberkés motívummal. Megérte tíz percet várni rá.
Fotó: Neményi MártonVanda Imo
Utópia színes ceruzával. Ha lesz is szivárványos zászló valaha a Parlamenten, nyilván nem a tetejére tűzik majd, de értitek, na!
Fotó: Neményi MártonCsabi
Katalógusszerű identitásreprezentáció hajjal, csípővel, körmökkel és magassarkúval. A Nail, Hair, Hips, Heels egyébként Todrick Hall legnagyobb slágere, ő az American Idolban a köztudatba berobbant fekete drag queen, énekes, táncos, koreográfus, internetes reneszánsz ember.
Drag queenek léteznek, én is az vagyok. Akinek nem tetszik, az így járt!
– üzeni továbbá Csabi. Mi nem tudtuk, hogy bárki is tagadja a drag queenek létezését (jól is néznénk ki, mi is eltöltöttünk egy napot eggyel Pécsett), de hát a laposföld-hívők és az oltásellenes mozgalom korában simán elképzelhető ez is.
Fotó: Neményi MártonIstván
Szabad
Fotó: Neményi MártonRebeka
Nem derült ki, hogy a „miért vagy itt?” kérdésre válaszolt ezzel, vagy csak ráírta az első szót, ami az eszébe jutott (vagy mindkettő), nem baj, így szép.
Fotó: Neményi MártonAnnajuli
Annajuli digitális rajztáblával alkot, ez a munkája, félt, hogy ebből most kiderül, hogy kézi rajzban nem jó, innen üzenjük, hogy ne féljen!
Fotó: Neményi MártonFlóra
A szerelem nem ismer se nemet, se vallást, se származást. A szerelem mindenkié!
Fotó: Neményi MártonSzonja
Szivárványcsalád impresszionista körítéssel. Eltettük, egyszer sokat ér majd.
Fotó: Neményi MártonIsmeretlen
Én azért vagyok itt, mert itt mindenki igazán maga lehet, és olyan emberekkel találkozhat, akik megértik őt és egymást.
Én meg elkevertem a nevét, amiért elnézést. Ha látja, jelentkezzen!
Fotó: Neményi Márton