Albérlethelyzet: még félmillió forintnyi kápé sem ellensúlyozza, hogy van egy gyereked

Tíz évvel ezelőtt, dolgozó fiatal nőként én voltam a lakástulajdonosok álma. Megnyerő külső, széles mosoly, stabil munkahely. Ha azt mondtam egy lakásra, hogy kiveszem, akkor az ki lett véve.

Öt évvel ezelőtt, gyermektelen, fiatal párként még mindig a lakástulajdonosok álma voltunk. Megnyerő, széles, satöbbi. Ha igent mondtunk egy lakásra, másnap költöztünk.

Tavaly, amikor válófélben lévő, kisgyermekes anyaként immár egyedül kerestem lakást, valami megváltozott. Ugyanazt a decens külsőt vittem, ugyanúgy igyekeztem mosolyogni, de rendre azzal hívtak vissza, hogy mást választottak. Hiába vittem eleve készpénzt, és tukmáltam volna rá akár félmillió forintot a hirdetőre (kaució + első havi lakbér), semmi hatás. Ugyan nem mondták ki kerek perec, de rá kellett jönnöm, már nem vagyok a legjobb opció. Gyerekkel nem szívesen fogadnak.

A szimpátia mindent visz?

Gondolkodtam azon is, hogy talán nem is vagyok köteles elmondani, hogy gyerekkel költözöm, végül is ez egy üzlet: ő adja a lakást, én adom a pénzt – ha minden hónapban pontosan fizetek, mi köze a magánéletemhez? Ez kicsit olyan, mintha valaki nem adná el nekem az autóját, mert, mit tudom én, fradista vagyok, ő meg újpestes. Na jó, nem teljesen olyan, hiszen nem mindegy neki, hogy ki hogyan használja azt a lakást, és vajon számíthat-e pénzügyi vagy egyéb bonyodalmakra.

Lehet, hogy igen, de ez biztosan nem a gyereken fog múlni. Az én négyévesem tényleg nem sok vizet zavar, évente tán kétszer önt ki valamit, annyiszor meg én is. Nem rajzol a falra – minek is tenné, van rajzlapja. És nem ugrál az ágyon sem, mert nem engedem. Akkor sem engedtem, amikor saját lakásban laktunk.

Fotó: Kováts Dániel

„Gyerekes bérlőt nehezebb kitenni” – szól még a masszív tétel, csakhogy ez tévhit. Amióta lehetőség van kiköltözési nyilatkozatot aláírni közjegyzőnél – és a tulajdonosok többsége kéri is ezt –, azóta teljesen mindegy, hogy valaki gyerekkel vagy anélkül nem fizeti a rezsit – így is, úgy is egy hónapon belül kilakoltatható. Akkor mégis mitől rettegnek úgy?

Az is elég furcsa, amikor két-három szobás lakásokat vagy épp kertes házat hirdetnek, de kikötik, hogy gyermektelenek jelentkezését várják. Mégis mit gondolnak, kinek lenne ideális egy ekkora ingatlan, ha nem a kisgyerekes családoknak?!

Arról nem beszélve, hogy amikor a számlaadásra terelődik a szó, akkor bezzeg a tulajok többsége már nem gondolkodik annyira konvencionálisan… azt valahogy könnyedebben veszik.

Lívia akár egy évet is kifizetne előre

Tagja vagyok egy nagyon jó zárt csoportnak, ahol bárki kiírhatja ügyes-bajos dolgait, bármit, amiben segítséget vár. Itt láttam meg Rádi Lívia posztját, aki ugyanerről panaszkodik. Hét- és tizenhárom éves gyerekével keresne magának albérletet, nem is kevés, akár 200 ezer forintért. Irodai asszisztensként dolgozik hét éve, de hiába a megbízható egzisztencia, a teljesen átlagos státusz, a két gyerek olyan súlyosbító tényező, ami miatt hónapok óta hiába próbálkozik.

– mondja nekem, amikor felhívom. Addig már eljutott, hogy néhány lakást legalább megmutattak neki, de ezzel sem ment sokra. „Legutóbb egyenesen megkérdeztem, hogy akadály-e a gyerek, a tulajdonos azt mondta, hogy nem. Utána vártam, hogy visszaszól, végül nekem kellett újra hívni. Kiderült, hogy egy rokona ügyvéd, és lebeszélte a dologról, mondván, »gyerekkel rázós«. Nem tudom, mi ez a nagy félelem, talán hallanak rossz történeteket, és abból indulnak ki. De úgy gondolom, ezek a sztorik nincsenek összefüggésben azzal, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs. Nálunk egyébként sokat vannak a gyerekek az apjuknál és a nagyszülőknél is, délutánonként programokon, szóval leginkább aludni járnánk haza…”

Az ember bizonytalan, hogy milyen stratégiát válasszon. Mondja már rögtön a telefonban, hogy mi a helyzet vele, vagy majd csak személyesen, amikor esetleg már elnyerte a másik szimpátiáját. Lívia azt mondja, a telefonban legfeljebb arra kérdez rá, hogy van-e valami kizáró ok, de többet nem mond. „Nem akarom, hogy ez alapján ítéljék meg a dolgot, hogy esetleg eleve ne is fogadjanak – magyarázza. – Pedig

Sokan abban bíznak, hogy talán azok, akik maguk is kisgyerekesek, megértőbbek. De a legtöbben kimondottan túlaggódóvá válnak, ha a lakásuk kiadásáról van szó. Ami pedig a másik „mumust” illeti, az természetesen a háziállat.

„A macskám jól nevelt állat, nem piszkít máshova, csak az almába, nem élesíti a körmét a bútorokon. Mégis, ha meghallják, hogy vele költöznék, rögtön elutasítanak – meséli egy cicatulajdonos. – Nagyon sok az előítélet. Ha valaki egyedülálló, az a baj. Ha roma, ha szőke, ha barna… akkor az. Sajnos amíg több a jelentkező, mint amennyi a kiadó ingatlan, addig a tulajok nyugodtan válogathatnak. Még úgy is, hogy elképesztőek a pénzek, amiket elkérnek.”

Kétségbeesett keresők

Hogy a probléma milyen mérvű, azt jól mutatja, hogy több csoport is alakult a közösségi oldalakon a megoldására. „Albérlet gyerekkel”, „Albérlet háziállattal” „Albérlet gyerekkel Szombathely környékén”… Van, amelyben csak kétezer tag van, de olyan is, amelyben harmincegyezer… „Kedves Csoporttagok! Ezt az oldalt azért hoztam létre, mert Szombathelyen nagyon nehéz találni olyan kiadó ingatlant, ahova gyermekkel, illetve háziállattal lehet beköltözni. Szerencsére nekem sikerült a családommal és a kutyáimmal.  Célom, hogy ezzel elősegítsem mások számára a megfelelő albérlet megtalálását” – írja például Dóri.

Szerencsére ezekbe a csoportokba már tulajdonosi hirdetések is érkeznek – a kutyások például, úgy tűnik, nyitottabbak más kutyások befogadására, talán átérzik a réteghelyzetüket. De ha belegondolunk, a szülőség is lehet pozitívum, hiszen vélhetően nagyobb a felelősségtudata – és így a fizetési fegyelme – annak, aki gyerekeket tart el, aki nem csak azért felel, hogy neki magának legyen fedél a feje fölött…

Képünk illusztráció (Fotó: Leéb Ádám)

„Mi csak közvetítünk, nem is tehetünk mást”

Az Otthon Centrum nem vezet statisztikát arról, hogy milyen feltételekkel hirdetnek albérletet az ügyfelei, de gyakorlati tapasztalataik alapján van benyomásuk erről a problémakörről is. „Ma Magyarországon egy átlagos háztartás legnagyobb értékű vagyontárgya a lakás, ami alapvetően meghatározza a tulajdonosok viszonyát még a bérbeadásra szánt ingatlanhoz is – magyarázza Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. – Márpedig a bérbeadónak a bérlő nemcsak jövedelmet hoz, de kockázatot is jelent. A megfizetett biztosíték – bár az egy-két havi bérleti díjnak megfelelő összeg soknak tűnhet – a lakás értékéhez képest csekély. Ha a felek között vita alakul ki, a bérbeadó érdeke, hogy ez a legrövidebb időn belül lezárható legyen. Egy kisgyerekes családdal pedig kevésbé szeretne ilyen kellemetlen helyzetbe kerülni bárki is. Talán ezért van az, hogy a bérbeadók egy része eleve nem kívánja gyermekes egyedülállónak vagy családnak kiadni a lakását.”

Ami pedig a kisállatosokat illeti, Soóki-Tóth szerint ha a kiadó maga is állatokkal lakik, kevésbé probléma számára az, ha a bérlő állattal költözik. Máskülönben leginkább egészségügyi okokra hivatkoznak vagy a „lelakástól” félnek a tulajdonosok.

Az Otthon Centrum munkatársai egyébként azt tapasztalják, hogy nagyon különbözőek az elvárások a bérbeadók körében arra vonatkozóan, hogy ki az ideális bérlő. Szerinte a legtöbben a bérleti díjat és annak biztonságát nézik, vagyis a legfontosabb számukra az, hogy ezt probléma nélkül megkapják, illetve az, hogy a vagyontárgyukban ne keletkezzen kár. „Ebből a szempontból van, akinél a családos bérlő nem preferált, de van, akinél kifejezetten pozitív elbírálás alá esik” – állítja a szakember, aki azt azért elismeri, hogy nem ők a „kedvencek”. Hanem a

Soóki Tóth Gábor szerint az sem feltétlen logikátlan, ha a nagyobb ingatlanokba sem a gyerekeket várják tárt karokkal. „Az igazi kérdés az, hogy a konkrét család a konkrét bérbeadónak mennyire szimpatikus – szögezi le. – Merthogy a nagyobb lakások, különösen a jó helyen, belvárosban, vonzó környéken lévők irodának is kiadhatók, vagy kisebb beruházással több egységgé alakítva az internetes szállásközvetítő portálokon is meghirdethetők, és mindkét lehetőség jobb hozamot biztosít hosszú távon.”

Mindezek miatt például az Otthon Centrum munkatársai nem is nagyon igyekeznek nagyobb rugalmasságra rábírni bárkit is. „Az ingatlanközvetítő nevében benne van, hogy közvetít – mondja az elemző. – Elsődlegesen a keresletet csupán összehozza a kínálattal, de természetesen az ő érdeke is, hogy ha talál olyan bérlőt, aki a kért bérleti díjat és a bérleti feltételeket elfogadja, létrejöjjön a szerződés. Ennyiben természetesen segít, de tiszteletben tartja a bérbeadó feltételeit, nem is tehet mást.”

Ugyanakkor a szakember szerint van remény, mert a lakáskiadás az emelkedő árak miatt igen jó bevételi forrás. „A bérbeadó, különösen, ha nem egy, hanem több lakást is kínál, kevésbé áll érzelmi alapon a kérdéshez. Számára valóban a fizetőképesség és a gondosság lesz az elsődleges. Egy gyermekes család az ő szempontjából akár kisebb kockázatot is jelenthet, mint mondjuk egy hetente bulizó diáktársaság.”