Két neves kollégája is szép emlékeket osztott meg Rutger Hauerről, miután tegnap kiderült, hogy a színész még a múlt héten elhunyt.
„Rutger egy kedves óriás volt” – írta szerdán közzétett nyilatkozatában Ridley Scott, a Szárnyas fejvadász rendezője. „Már nem emlékszem, kettőnk közül melyikünk volt idegesebb azon a bizonyos reggelen, mikor 1982-ben elkezdtük a Szárnyas fejvadász forgatásait. Végül átsegítettük egymást a filmkészítési procedúrán, ami így utólag visszatekintve, tényleg emberpróbáló volt” – folytatta Scott, aki megható visszaemlékezését azzal zárta, végtelenül hiányozni fog neki a színész.
Rutger Hauer karrierje során az 1982-es Szárnyas fejvadász mellett (amelyben Roy Battyt, a szökevény replikánst alakítja) olyan filmekben játszott többek között, mint a Batman: Kezdődik és a Sin City, emellett szerepelt a True Blood – Inni és élni hagyni című HBO-sorozatban is. Az 1944. január 23-án született színészlegenda múlt héten halt meg hollandiai otthonában.
Ridley Scott-tal nagyjából egy időben szintén közleményben búcsúzott Rutger Hauertől partnernője a Szárnyas fejvadászból, Daryl Hannah is. „Szerettem és tiszteltem Rutger Hauert. Megszakad a szívem a hírre, hogy már nincs köztünk. Kiszámíthatatlan, végtelenül emberi és inspiráló személyiség volt” – írta a FoxNewsnak eljuttatott közleményében a színésznő, majd hozzátette, nagy élmény volt számára, hogy annak idején együtt dolgozhatott Hauerrel. „Rajongtam azért az elkötelezettségért, amivel kiállt a számára fontos ügyek mellett.”
Hauer sosem tagadta, hogy a Szárnyas fejvadászban játszott szerepe rányomta bélyegét a karrierjére: talán sorsszerű is, hogy épp abban az évben halt meg, mikor a film játszódik. „Roy egyik fele én vagyok” – vallotta be Hauer egy tavalyi interjúban a Telegraphnak Roy Batty figurájáról, majd bővebben mesélt annak filmbeli, mára halhatatlanná vált utolsó monológjáról is:
„A monológot megelőző este, egész végig a szövegen dolgoztam. Két sort hagytam meg belőle, azokat, amikről úgy gondoltam, van értelmük; amik kapcsolódtak néhány dologhoz a forgatókönyvben. De úgy éreztem, kellett még egy mondat, ami összefoglalja mindazt, amit Roy érezhet. »Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben« – ezt a sort írtam végül én. Vagyis hát nem én, hanem Roy, akinek egyik fele már örökké hozzám tartozik, ahogy az én egyik felem hozzá. És akiben, mint kiderült, úgy tűnik, mindvégig lakott egy költő.”
