Aktuális

Lincseléstől tart, bujkálnia kell a kutyáját megkínzó balotaszállási nőnek

A 68 éves nőt, aki a kocsija mögé kötötte, majd élve elásta kutyáját, a családja rejtegeti.

Továbbra is rejtegeti családja azt a 68 éves balotaszállási nőt, akiről a hét elején videó készült, ahogy a kocsija mögé kötve, hosszú métereken keresztül vonszolja a földön – az egyébként vihar miatt megszökött – kutyáját. Az asszony, aki akkor még egyáltalán nem bánta tettét, ezután a családja segítségével temette el a magatehetetlen állatot – élve.

A Bors most azt írja, miután a nő több ezer fenyegetést kapott, a gyerekei kicsempészték őt a tanyájáról, és azóta is rejtegetik. „Az egyik fiával élt együtt, de mai napig nem láttam egyiket sem, a fiú is elmenekült, ő is tarthat a bosszútól. Azt sem tudjuk, hol bújtatják, senkinek nem árulták el” – mondta el a Borsnak a család egyik ismerőse.

A lap emlékeztet, hogy a nő házánál már másnap állatvédők demonstráltak, valamint az interneten született egy petíció is, ami a lehető legsúlyosabb büntetést követeli a nőnek, és amit néhány nap alatt már 170 ezren aláírtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top