Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka eltűnt Banksy egyik alkotása a Pompidou Központ mellől – írja a BBC híre alapján az Index. A rendőrséget hétfőn hajnalban értesítették a lopásról, a nyomozók közeli térfigyelő, illetve biztonsági kamerák segítségével próbálják megállapítani, hogy kik vihették el a festményt.
Az arca előtt kendőt viselő patkányt Banksy az 1968-as párizsi diákfelkelések ötvenedik évfordulója alkalmából festette. Tavaly egyszer már megpróbálták ellopni, de akkor a központ biztonsági emberei még időben közbeavatkoztak.
A Pompidou Központ sajnálatát fejezte ki a lopás miatt, és közölték, hogy feljelentést tesznek.
„Ugyan ez a graffiti nem a gyűjteményünk része, de büszkék vagyunk arra, hogy a művész ezt a felületet választotta arra, hogy emléket állítson az 1968. májusi diáklázadásoknak” – írták.
Nem ez az első eset, hogy Párizsban nyoma vész egy Banksy-műnek. Januárban a Bataclan Klub vészkijáratára festett graffitijét tüntették el, amit a 2015-ös merénylet áldozatainak emlékére készített.
Kiemelt képünk: Unsplash