nlc.hu
Itt & most

Érvénytelenítették az utcán alvás miatti ítéletet, annyit hibázott a bíróság

Meg kell ismételni az eljárást az első hajléktalan ügyében, akit utcán alvás miatt kaptak el.

nlc - Itt & Most

A Fővárosi Törvényszék érvénytelenítette az elsőfokú eljárásban Cs. Béla ellen meghozott bírósági ítéletet. Cs. Béla volt az első hajléktalan, akit az után állítottak elő, hogy a hajléktalanok kriminalizálását célzó rendeletet elfogadták.

Cs. Béla júliusban három rendőri figyelmeztetés után sem hagyta el az utcát, ezért a Gyorskocsi utcába állították elő. 72 órás őrizetben tartották, tárgyalásán pedig nem lehetett jelen, azt a szomszéd helyiségből, videós kapcsolaton keresztül követhette nyomon. Végül a bíróság figyelmeztetésben részesítette „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt, ezt a rendelkezést érvénytelenítették most.

Forrás: Freepik

Az Utcajogász Egyesület közleménye szerint a Fővárosi Törvényszéken megállapították, hogy a bírósági titkár egyáltalán nem foglalkozott azzal, amit Cs. Béla mondott, csakis a hiányos rendőrségi iratokra támaszkodott. Emiatt az egész tárgyalást meg kell ismételni, Cs Bélának újra bíróság elé kell állnia.

(via Index)

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top