nlc.hu
Aktuális
A lépcsőházban próbált megerőszakolni egy nőt a terézvárosi szatír

A lépcsőházban próbált megerőszakolni egy nőt a terézvárosi szatír

A férfi többször meg is ütötte áldozatát. Miután lekapcsolták, több bűncselekményt is beismert. Videó.

Egy férfi megtámadott, és megpróbált megerőszakolni egy nőt egy hetedik kerületi bérházban – írja a Police.hu. A sértett kaputelefonon csengetett be a házba, amikor a férfi hátulról megragadta, és berángatta az éppen kinyíló ajtón. Mint a sértett a kiérkező rendőröknek elmondta, támadója a földre teperte, többször megütötte, és erőszakoskodni próbált vele. Szerencsére az áldozatnak sikerült kiszabadulnia a szorításából, és felszaladnia az emeletre, ahol segítséget kért. A tettes ezután elmenekült a házból.

Az ügyben a BRFK hetedik kerületi kapitánysága szexuális erőszak bűntette miatt indított eljárást. Kamerafelvételek alapján hamar azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 26 éves R. Andrást, akit egy nappal később el is fogtak a nyolcadik kerületi Práter utcában.

Kihallgatása során kiderült, hogy 13-án délelőtt a terézvárosi Szófia utcában szeméremsértő módon viselkedett egy nővel, és két további erőszakos bűncselekmény elkövetését is beismerte.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: Fotó: MTI / Rosta Tibor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top