Aktuális

Elszabadult egy utasokkal teli metró Párizsban

Automata szerelvény volt, vezető nélkül, megállókon át vágtatott.

Kis híján beleszaladt egy előtte haladó szerelvénybe a párizsi 1-es metróvonal egyik vezető nélküli kocsija. A fedélzetén lévő rémült utasok arra figyeltek fel, hogy megállókat kihagyva száguld velük a vonat. A szerelvény végül a Diadalív előtti megállónál fékezett le, minden utas épségben kiszállt.

Egy ilyen szerelvény szabadult el (Fotó: Wikipedia)

Az RATP párizsi közlekedési vállalat szerdán megerősítette az eset tényét és „technikai incidensnek” nevezte azt. Még ha az utasokra minden bizonnyal nagy hatással volt is az út, „biztosíthatjuk önöket, hogy nem voltak veszélyben” – közölte az RATP a Twitteren.
    
A cég szerint nem állt fenn annak kockázata, hogy a két szerelvény összeütközik, „a jármű a biztonsági intézkedéseknek megfelelően megállt”. Közlésük szerint rövidzárlat okozta a hibát.
    
A Solidaires nevű szakszervezet felszólította az RATP-t, hogy ne alkalmazzon többé vezető nélküli szerelvényeket. Pénzspórolás céljából ugyanakkor a sok utast szállító 4-es metrót is automata üzemmódra állítják át 2020-ban. Az 1-es és a 14-es vonal után ez lesz a harmadik vezető nélküli metróvonal Párizsban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top