Attila és Zsolt miatt szégyellheti magát a magyar egészségügy

Bánosi Eszter | 2019. Szeptember 19.
Ellenbacher Attila tévészerelő nemcsak tévéket adományoz, de a komplett antennarendszert is kiépítette. Orosvári Zsolt pedig ágyakkal segítette az anyákat.

Fogadok, már te is hallottad, hogy a tévézés káros. Állítólag a készülék puszta jelenléte a hálószobában akár fél órával is megrövidítheti az alvásidő hosszúságát, a tévében látott műsoroktól pedig agresszívek leszünk. De kit érdekelnek ezek a riogatások, amikor a rokonaink látogatásán kívül egyedül a tévékészülék az, ami segít picit elterelni a gondolatainkat a betegségünkről, és oldani a szorongásunkat a kellemetlen beavatkozásoktól az amúgy sem szívet melengető magyar kórházi osztályokon? Hosszabb kórházi lábadozásaink idején igenis jó szolgálatot tesz nekünk a tévé, enyhítheti a hospitalizáció (hosszabb elszigeteltség miatt érzelmi elsivárosodás) tüneteit, hiszen közösséget teremt, összehozhat minket szobatársainkkal, és megadja annak lehetőségét is, hogy ne csak a betegségeinkről beszélgessünk másokkal.

iStock

Hasonlóan gondolkodhatott Ellenbacher Attila tévészerelő is, aki az alapítványával már több mint kétezer tévét adományozott kórházaknak. „A Ne Dobd Ki Alapítvány legutóbb nem egyszerűen televíziókat adott, a Bajcsy Kórház Gizella telephelyének rehabilitációs osztályán a komplett antennarendszert is kiépítették” – írta meg a hvg.hu. Az alapítvány videója szerint azért volt erre szükség, mert elmaradt a digitális átállás a kórházban, ezért nem tudtak tévézni a kórházban lábadozók. A hálózat kiépítésen kívül 11 darab LCD-tévét is adományozott a kórháznak az alapítvány.

Azért építettük ki második alkalommal az antennahálózatot a kórházban, mert úgy gondoljuk, nem szabad megfeledkezni a felnőtt betegekről sem – mondta el a videóban a tévészerelő, aki egyben a Ne dobd ki Alapítvány kurátora is. – Ha az ember kórházba kerül, és a betegségéből kifolyólag hosszabb ideig tartózkodik ott, akkor sokkal könnyebben telik az ott töltött idő, ha ezt tévénézéssel töltheti el.” A 200 ezer forintos anyagköltséget facebookos gyűjtéssel hozták össze alig két hét alatt. „A kórház antennahálózatának kiépítését pedig másfél nap alatt elvégeztük. Ennek az lett az eredménye, hogy 20 vevőhelyen öt csatorna közül választhatnak a betegek” – hangzik el a videóban.

Ellenbacher Attila úgy érezte, a kidobásra szánt készülékek megjavításával örömet szerezhet a kórházakban lábadozóknak, a gyerek- és idősotthonok lakóinak. „Tévészerelőként a heti rendszerességgel hozzám intézett kérdések megválaszolása után – például, hogy »Van egy feleslegessé vált, de még működő televízióm, mit csináljak vele?«2012-ben felkerestem a Heim Pál Gyermekkórházat, és ezzel elkezdődött a rendszeres tv adományozás – írja a szerelő a honlapjának bemutatkozójában. – Az évek múlásával – s egyre több egészségügyi intézmény ellátása után – 2018-ban időszerűvé vált egy szervezettebb forma, a Ne Dobd Ki Alapítvány létrehozása.

A jótékony tévészerelő, aki a készülékek javítását egyedül végzi el, megkereste Magyarország minden megyéjének gyermekvédelmi vezetőjét, és a gyermekotthonoknak annyi tévékészüléket szállított ki, amennyire szükségük volt. A tévékből jutott az országhatáron túlra, például Dévára, Böjte Csaba gyerekotthonába, illetve több idősotthonba, börtönbe, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem számára is. Ellenbacher mögé számos magánszemély és szervezet állt be, köztük az egyik legnagyobb telekommunikációs cég, akivel az alapítvány szponzori szerződést kötött. Bár a kórházak általában nagy szeretettel fogadják a tévéket, 2016-ban az Országos Onkológiai Intézet csak hat hónap garanciával együtt fogadta volna el a jellemzően több mint tízéves készülékeket, ami Ellenbacher szerint teljesen abszurd követelmény volt.

 

Más civilek is gőzerővel segítenek az egészségügyön

Ellenbacher Attilához hasonlóan Orosvári Zsoltot sem hagyták nyugodni a magyar kórházak hiányosságai. Hogy ne hokedlin görnyedve aludjanak a szülők, közbenjárására múlt ősztől négyszáz összecsukható ágyat adományoztak kórházak gyerekosztályainak. Első facebookos bejelentése után hat kórház azonnal jelezte, hogy szüksége lenne ágyakra, és más civilek is jelentkeztek, hogy szívesen vásárolnának a kórházaknak. A férfi Facebook-oldala aztán „felrobbant”; több szülő is elmondta, hogy a Heim Pál Kórházban egy alvásra alkalmatlan szivacsért 4500 forintot kértek tőlük éjszakánként, pedig Székely László ombudsman egy decemberi állásfoglalásában figyelmeztetett, hogy nem lehet pénzt kérni azért, hogy a szülő bent maradhasson a kórházban a gyerekével. Orosvári adománya ellenére a Heim Pál Kórház két hónapig magánál tartotta, majd balesetveszélyre hivatkozva nem adta oda az anyáknak az ágyakat, melyek végül jó helyre, a Szent László Kórház gyermekosztályaira kerültek.

Bár áprilisban még úgy volt, hogy az 52 éves Zsolt elhagyja az országot, mert nem akarja, hogy az őt ért támadások miatt kislányai ilyen gyűlölködő környezetben nőjenek fel, úgy tűnik, egyelőre mégis marad.  A nyár folyamán az nlc.-nek arról mesélt, hogy az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal összefogásban nagy erőkkel dolgozik azon, hogy az ágyhiány után a kórházak klímahiányát is megoldja. „Tavaly novemberben személyesen tapasztaltam a hiányosságokat a székesfehérvári kórházban, ahol a gyerekemet kezelték. Most, hogy országosan nagyon égetővé vált a légkondicionálás hiányának problémája, arra gondoltam, hogy megpróbálok támogatókat keresve segíteni” – mondta akkor. – Megrendítő, hogy még itt sincs klíma, ahol égési sérült gyerekek fekszenek. Ezek a klímák, amelyeket most be fognak szerelni, nemcsak hűtik a levegőt, hanem annak páratartalmát is képesek korrigálni, ami szintén fontos, ahogy például műtők esetében a fertőtlenítő funkció a fertőzésveszély miatt. Minden egyes kórházi részlegnek speciális légkondicionálási igényei vannak, és a szerelési munkálatok is ezeknek megfelelően igényelhetnek különleges szakértelmet” – magyarázta Orosvári Zsolt, aki maga is a klímaiparágban tevékenykedett korábban, így szakmailag teljes a rálátása.

A férfi legutóbbi posztjában arról számolt be, hogy felkerült a Székesfehérvári Kórház Gyermekosztályára az a klímaberendezés, amellyel teljessé vált a közösségi terek klimatizálása. Az Ágyat az Anyukáknak, Klímát a Kórházaknak akciói miatt Zsoltot az EgészségHősök díjára jelölték.

Exit mobile version