A Féktelenül című filmben a speciális mentőt játszó Keanu Reeves egy pokolgéppel felszerelt, utasokkal tömött száguldozó buszban minden idők egyik legveszélyesebb mentőakcióját végrehajtva végül megmenti az utasok életét. Bizonyára nemcsak a filmvásznon, hanem azon a vezető nélküli, automata metrószerelvényen is örültek volna az utasok Reeves-nek, amely megállókat kihagyva száguldott végig tegnap a párizsi 1-es metróvonalon. Na, nem azért, mert a valóságban olyan nagy veszélyben lettek volna, mint a filmben szereplő utasok, Keanuval egyszerűen csak mindig jó lehet találkozni. Az eset óta persze már kiderült, hogy a vezető nélküli kocsi elszabadulása egyáltalán nem igényelte volna akcióhősök közbelépését, hiszen a szerelvény végül a Diadalív előtti megállónál megállt, és minden utas épségben kiszállt.
Akkor a francia portálok hírei alapján annyit lehetett tudni, hogy kedd este 21.25-kor egy „elektromos esemény” történt egy MP05 típusú szerelvényen. Az RATP (párizsi tömegközlekedési vállalat) igazgatója szerint a CBTC (Communications-based train control) előírás szerint működött, és észlelte a meghibásodást, ennek következtében az előtte lévő vonattól biztonságos távolságban a George V. állomáson megállította a szerelvényt.
Az RATP párizsi közlekedési vállalat szerdán megerősítette az esetet, és akkor még „technikai incidensnek” nevezte azt. Még ha az utasokra minden bizonnyal nagy hatással is volt a „féktelen” száguldás, a RATP a Twitteren azt közölte, hogy az emberek nem voltak veszélyben. A cég szerint nem állt fenn annak kockázata, hogy a két szerelvény összeütközik, „a jármű a biztonsági intézkedéseknek megfelelően megállt”. Ráadásul ezeket a szerelvényeket egy teljes diszpécserközpont irányítja rengeteg beavatkozási lehetőséggel:
Nem a gépek lázadnak, hanem az ember mulasztott
Nálunk 2016 óta alkalmaznak járművezető nélküli üzemet a 4-es metróvonalon; vonatkísérő személyzet az utasforgalmi próbaüzem idején, 2015-ben tartózkodott utoljára a szerelvényeken. Ugyan voltak problémás elemei, üzemzavarai a vezető nélküli metrónak, olykor-olykor megállt a szerelvény az alagútban, vagy épp megállás nélkül haladt át az állomáson, attól aligha kell tartanunk, hogy a 4-es metró vezérlése Skynetként elszabadulva fellázad az emberiség ellen.
A lapunk által megkérdezett szakértő Nagy Andor, a Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének oktatója szerint hatásvadász, kicsit „#mindmeghalunk jellegű” az eset kapcsán megjelent cikkek megfogalmazása. Ő is úgy véli, hogy egy beállítási hiányosság léphetett fel az irányító személyzet részéről, és még ha az elszabadult metrókocsi csak egy kis távolságra állt is meg a másiktól, az irányító berendezés mindkét vonatot látta, és úgy állította meg őket, hogy abból ne legyen probléma. „Ezek a vonat és a biztosítóberendezés közötti folyamatos kommunikáción alapuló rendszerek, vagyis egy számítógépes rendszer előre betáplált pályaadatok alapján folyamatosan kommunikál a vonatokkal, és állandóan figyelemmel kíséri azok egymáshoz és a pálya pontjaihoz viszonyított helyzetét. Biztonságosan meghatározható az is többek között, hogy egy vonat milyen irányban, milyen gyorsan halad, illetve a berendezés határozza meg a vonatok egymás közötti távolságát is. A rendszer a vonat meghibásodása vagy a vele való kommunikáció elveszítése esetén megállítja a járművet akkor is, ha az túlszalad egy megállási ponton – állítja a szakember, és hozzáteszi – A budapesti metrónál minden egyes állomás forgalmi ügyeletén tartózkodik egy ugrásra kész, a jármű kezelésére is teljes mértékben kiképzett dolgozó, aki a beavatkozást igénylő probléma esetén lemegy az alagútba, hogy kézi irányítással bevigye a legközelebbi állomásra a szerelvényt. Ugyan elmondható, hogy Párizsban vasúti incidens történt, de ez az utasok biztonságára ez nem volt kihatással. De a párizsi esetet tekintve nem bocsátkoznék egyéb találgatásokba a közösségi média által közölt szenzációhajhász és lájkvadász informátor által adott információk alapján.”
A Metróért Egyesület is megnyugtató híreket közölt Facebook-oldalán a Franceinfo közleményére hivatkozva: a vizsgálat jelenlegi állása szerint a párizsi „szellemmetrót” emberi tévedés okozta. „Miután egy szerelvény meghibásodást jelzett, a diszpécser tévedésből azt feltételezte, hogy utasok már nincsenek a szerelvényben, és állomási áthaladásokat kezelt” – írják.
A párizsi szakszervezetek ennek ellenére nem tartják kellően biztonságosnak a rendszert, és követelik az 1-es és a 14-es vonalon a motorkocsivezetők visszaállítását. Arra hivatkoznak, hogy egy esemény bekövetkezésekor ők tudják megállítani a szerelvényt, és elkerülni a pánik kialakulását az utasok között. A Solidaires nevű szakszervezet felszólította az RATP-t, hogy ne alkalmazzon többé vezető nélküli szerelvényeket. Pénzspórolás céljából ugyanakkor a sok utast szállító 4-es metrót is automata üzemmódra állítják át 2020-ban. Az 1-es és a 14-es vonal után ez lesz a harmadik vezető nélküli metróvonal Párizsban.