nlc.hu
Aktuális
Egy csapat gyerek szépítette meg a budapesti Damjanich utcát

Egy csapat gyerek szépítette meg a budapesti Damjanich utcát

Csemperagasztó és cement: egyik sem az a termék, amiért a gyerekek egyedül be szoktak ugrani a boltba. De a hivatalok sem sok hívást kapnak kisiskolásoktól, akik köztéri padot festenének. Kivéve...

Az erzsébetvárosi Damjanich utcában járók nyár óta virágoskerttel, piros postaládákkal, békává alakított szemetesekkel és interaktív játékkal is találkozhatnak. Az ötletgazdák és a kivitelezők általános iskolások voltak, akik a szeptemberi becsengetésre nem csak az alkotás élményét vitték magukkal, hanem az érzést, hogy számítanak az elképzeléseik, és ők is tehetnek a környezetükért és a társadalomért.

Egérrajzból interaktív játék

Pedig a korosztályuknak ritkán adódik lehetősége arra, hogy saját célokat fogalmazzon meg, és végigvigye azokat. A tananyag mellett gyakran az is kőbe van vésve, hogy egy szakkörön vagy egy táborban mit kell csinálni, miben kell fejlődni – készen kapott feladatokat oldanak meg, a kijelölt utat követve.

A „7ker (gyermek)hangjai” nevű tábort létrehozó Blaskó Ágnes és Durst Móni szociodramatisták azonban azzal kísérleteztek, hogy mi történik akkor, ha csak kereteket adnak meg. „Az első nap annyit mondtunk a tizenegy résztvevőnek, hogy azért jöttünk össze, hogy egy kicsit változtassunk a Damjanich utcán. Korábban Peternák Anna képzőművésszel felmértük a terepet, de fogalmunk sem volt, mit akarnak majd a gyerekek” – mesélik. Bemelegítésként a tábornak otthont adó Luther katakombát szépítették: az instrukció annyi volt, hogy lakják be a teret. „Míg én felnőttként tördeltem a kezem a fal előtt, hogy mit és hogyan kellene rajzolni, meg mi lesz, ha elrontjuk, addig odalépett egy kisfiú, és biztos kézzel felfestett egy órát: elemi szinten vetette bele magát a munkába. Volt, akit elszomorított, hogy nem olyan ügyes, mint mások, és elvonult az asztal alá, de a többiek – akiket aznap ismert meg –, nem letörölték a munkáját, hanem kiegészítették. Két óra alatt a semmiből megszépítették a falat” – idézi fel Ági.

Fotó: 7ker Akciótábor

Ekkor született meg a kisegér figura is, amely végigkísérte a tábort. „A konyhát díszítettem, amikor jött az ötlet, hogy a polcokhoz odarajzolok egy egeret, elneveztem Dezsőnek – meséli Maja, aki most kezdte a hetediket. – Osztálytársával, Emmával jelentkezett a táborba, amiről annyit tudtak, hogy lesz dráma, festés, rajzolás. Az egeret rögtön megszerették a többiek, az élettörténetét már közösen szőtték. „Egy palackban lakik, pohár az ágya, pók a háziállata, a könyvespolca vaspapírokkal van tele, mert azokat nem tudja megrágni. Aztán kint is minden munkánk mellé odarajzoltuk, az utca elejére kiírtuk, hogy keresd Dezsőt” – mesélik lelkesen.

Fotó: 7ker Akciótábor

A „7ker (gyermek)hangjai”

Az ötnapos projektet a Magyar Pszichodráma Egyesület dramatistái, Blaskó Ágnes és Durst Móni valósították meg Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával.

Nem mindennapi hívás

A terepmunka előtt a táborozók összegyűjtötték, hogy kinek mi jut eszébe a Damjanich utcáról: koszos, csúnya, zavaros, unalmas, szürke – hangzottak a válaszok. Kint rengeteg ötletük támadt a változtatásra. „Együtt szűkítettük a kört, minden javaslatot lehetett közösen formálni, fontos volt, hogy senki ne ragadjon bele a saját elképzelésébe. Tizennégy ötlet maradt a végén, azt hittük, jó, ha négyet meg tudunk belőle valósítani: végül tizenhármat sikerült” – mondja Ági.

Fotó: 7ker Akciótábor

Egy kivágott fa csonkjára például Luther idézet került, a rönk körül egész „minivilág” épült kis figurákkal és kiszínezett utcakövekkel. Az utcai padokat szivárványszínűre szerették volna festeni a gyerekek, de kiderült, hogy ehhez engedély kell: fel sem merült, hogy a felnőttek szerezzék meg nekik. Helyette drámajátékkal segítettek felkészülni arra, hogy betelefonáljanak az illetékes hivatalba. „Elpróbáltuk, hogy mit mondanánk, és hogy milyen válaszokat kaphatunk” – avat be Emma. Volt, aki látatlanban elvállalta az önálló telefonálást, de a játék során kiderült, hogy mégsem meri. Végül körbeállták a telefont, és közösen tárcsáztak. A vonal végén volt meglepetés, amikor egyenként bemondták a nevüket, de kedvesek voltak: először azt válaszolták, hogy csak barnára lehet festeni a padokat. A szociodramatisták szerint a gyerekeknek nem is az eredmény számított, hanem az, hogy mertek lépni, szóba álltak velük, és utánajártak a kérésüknek.

Fotó: 7ker Akciótábor

A rozsdás, összematricázott postaládák viszont új színt kaphattak, pirosra festették őket. A gyerekek megtanulták, hogy mi a magán- és a közterület, és hogy ennek alapján kitől kell engedélyt kérni a változtatásra. „Kapkodtuk a fejünket, hogy milyen gyorsan beszerezték a helyi engedélyeket és a kellékeket” – mondják Ágiék. Egy téglafal hiányzó részeit palackokba írt üzenetekkel építették be: ehhez vettek két kiló cementet, ami, mint később kiderült, semmire nem elég, ráadásul a fal is omladozott. Az utcában lakó kőműves sietett a segítségükre: tőle tudták meg, hogy mennyi anyagra lesz szükség, adott kölcsön eszközöket, megmutatta, mit hogy kell csinálni.

Fotó: 7ker Akciótábor

Mindenre felkészülten

Sok járókelő, utcalakó figyelte, fotózta a gyerekek munkáját: volt, aki elpanaszolta, hogy korábban ők is ültettek, próbálkoztak, de aztán minden tönkrement. Kaptak furcsálló tekinteteket is, rosszalló megjegyzésből és számonkérésből viszont csak néhány jutott. „Szociodráma játékokkal előre felkészültünk a gyerekekkel a negatív reakciókra is. Amikor eljátszottuk a mogorva, »mit csináltok itt gyerekek« típusú felnőttet, volt, aki hátrálni kezdett. A szabálykövetők az engedélyt lengették, mások csak aranyosan néztek, hogy miért tetszik bántani. A drámai kérdés, hogy a belső tartásod hogyan találod meg egy ilyen helyzetben, ki tudsz-e állni magadért egy konfliktus során, megtalálod-e a megfelelő hangot.

Ági szerint a szociodrámával abban is tudtak segíteni, hogy a résztvevők el tudják engedni az alkotásaikat: tudatosították, hogy azok előbb-utóbb tönkremennek. Ezt jól is tették, mert a fatörzs köré tett figurák már a tábor ideje alatt eltűntek. „Megszakadt a szívem, elkezdtem vigasztalni azt a kisfiút, aki a kompozíciót készítette, mire ő rám nézett, és annyit mondott, hogy nem baj.

Fotó: 7ker Akciótábor

A gyerekek abban bíznak, hogy segítettek, inspiráltak valakit az alkotásaik. „Jobb hellyé szerettük volna tenni ezt az utcát. Jó lenne más utcákat is megszépíteni, mert ezzel mindenki nyer: nekünk jó élmény, a lakóknak pedig szebb lesz a környezete” – mondják a lányok.

Az alkotások egy része még ma is a helyén van. „Locsolgatom a virágjaikat, vagyis, ami még megvan belőlük, mert sajnos kettőt már kitörtek. De pótolni fogjuk ezeket, és reméljük, hogy megmaradnak” – meséli Lakó Józsefné, Erzsike, aki egy süteményes boltban dolgozik a Damjanich utcában. Az üzlet elé nem csak virágokat kapott, hanem egy dezsős téglakirakót is, amit becsben tart és félt. „Tisztelem a mások munkáját, a gyerekek rengeteget dolgoztak: nagyon kemény földből építették ezt a kiskertet. Mikor végeztek, én is végigjártam velük a környéket, megnéztem, mi mindent csináltak: ráfestették például az utcai szemetesre, hogy éhes vagyok – ebből hátha rájönnek a járókelők, hogy nem mellé kellene dobni a dolgokat, hanem bele.

Fotó: 7ker Akciótábor

Kompetens felnőtté válni

Az egyik nap végén azt mondta az egyik gyerek, hogy ma azt tanultam, hogy a mi szavunk ugyanúgy számít, mint a felnőtteké, és mi is tudhatunk annyit, mint ők – mondja Ági. – Pedig a hagyományos pedagógia miatt mást szoktunk meg: azt, hogy a felnőtt a tudás letéteményese, tehát mindent jobban tud, és megmondja, mit hogyan kell csinálni. Arra vagyunk kondicionálva, hogy a gyerek kérdez, mi pedig válaszolunk, még akkor is, ha nincs biztos tudásunk az adott kérdésről.

A lányok azt mesélik, élvezték, hogy a korkülönbség ellenére mindenki benne volt a csapatban: nem csak a 10-14 éves résztvevők, de a vezetők is. Játék közben is a földön ült mindenki, senki nem volt magasabban vagy előrébb, mint a többiek. A gyerekeket gyakran indokolatlanul infantilizáljuk: elhitetjük magunkkal és velük, hogy nem képesek átlátni dolgokat, tervezni és kivitelezni. Pedig itt az élő példa arra, hogy igen: az ilyen élmények fontosak ahhoz, hogy kompetens felnőttek váljanak az iskolásokból, olyanok, akik elhiszik, hogy közös erővel tudnak változtatni a dolgokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top