nlc.hu
Aktuális
Megtette első lépéseit a műtét után a lezuhant artistalány

Megtette első lépéseit a műtét után a lezuhant artistalány

Lili hamarosan otthon folytathatja a felépülést.

Picard Lili szeptember 12-én zuhant le hatméteres magasságból lengőtrapéz-mutatvány közben egy bosnyák cirkuszban. Az artista a baleset következtében csigolyatörést szenvedett, és azonnali műtét várt rá, de a beavatkozásra kint nem volt lehetőség. Hatalmas közösségi összefogással azonban sikerült mentővel hazaszállítani, hogy a kecskeméti kórházban elvégezzék az operációt.

 

„A műtét nagyon jól sikerült, három órán át tartott. Már fel tud ülni, és az első lépéseit is megtette. Persze fájdalmai voltak utána, de a család, a barátok és a kollégák, mind mellette álltunk és állunk” – mesélte a Borsnak Lili édesanyja. Picard Tünde azt is hozzátette, hogy nagyon jólesik Lilinek, hogy ennyien mellette állnak, és rettentő elszánt, vissza szeretne térni a trapézra.

A fiatal lányt ma már haza is engedik a kórházból, de még hosszas rehabilitáció előtt áll.

(via)

Kiemelt kép: Facebook/ Picard Lili

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top