Akár a törvényesség kereteit is súroló módon tehettek ki egy nőt budapesti otthonából. A nő pénze és ruhája is a lakásban maradt, és csupán egy véletlen folytán tudta meg múlt hét pénteken, hogy hétfőn el kell hagyniuk az otthonukat, adta hírül az atv.hu. Sz. Ildikó állítja, hogy semmilyen értesítést nem kapott a kilakoltatás időpontjáról, és azóta sem kapott hivatalos dokumentumot arról, ami bizonyítaná, hogy az ingatlan elhagyására a végrehajtó konkrét dátum megjelölésével felszólította volna.
A nő még a végrehajtó-helyettest is felhívta pénteken, aki közölte, hogy „kezdjen el szedelőzködni és a hétvégén tűnjön el a lakásból”. Az atv.hu a kerületi jegyzőt és a végrehajtót is megkereste, hogy az értesítés tényét alátámasztó hivatalos dokumentumok felől érdeklődjön, de a jegyző adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszolt, a végén pedig postán kérte az atv.hu kérdését.
Az Ildikó által előadott törvénysértésekről – a rendőrökkel kapcsolatosan – jegyzőkönyvet vettek fel, míg a végrehajtó és végrehajtó-helyettes ellen a nő feljelentést tett a BRFK-n.