Fogadj örökbe egy kutyát, de vigyázz, mert ha úgy gondoljuk, visszavesszük!

Magyarország állatvédelmi szempontból egyszerre van szerencsés és szerencsétlen helyzetben: szakemberek szerint a törvényeink európai viszonylatban kimondottan szigorúak, de mégis csak elvi szinten azok, amíg nincs senki, aki betartatja őket. A hivatalosan, félhivatalosan működő szervezetek, valamint a teljesen magánszinten dolgozó – sokszor amatőr – állatvédők egy része biztosan mindent megtesz a rossz sorsú állatok megsegítéséért, viszont az erőfeszítések így is gyakran fulladnak egészen nyakatekert történetekbe. A legszomorúbbak talán azok az esetek, amikor már gazdihoz került kutyát kell visszavenni. De ahogy mindenhol, itt is két oldala van az éremnek. Sokszor hallani arról, hogy a nehezen kiválasztott álomgazdi valamiért mégsem vált be, de vajon minden esetben erről szól a történet? Beszélhetünk-e egyes esetekben állatvédői túlkapásokról, azaz hatalomfitogtatásról?

Örökbe, de nem örökre?

Amikor Katalin 2018 márciusában örökbefogadta Dorka kutyát, álmában sem gondolta volna, hogy nem sokkal később magával az örökbeadó szervezettel kerül vitás helyzetbe. Dorka akkor még mindenki szerint álomotthonba került: ha akarta, bent lehetett a házban új gazdájával, de ha arra volt kedve, kimehetett a csaknem 750 négyzetméteres kertbe is. Eleinte mindenki boldog és elégedett volt, egy idő után azonban Katalin számára nagyon kellemetlenné vált a helyzet, ugyanis az alapítvány állatvédelmi csoportjának önkéntese elkezdte nemtetszését kifejezni a kutya körülményeivel kapcsolatban.

Dorka a kozmetikusnál (Fotó: magánarchívum)

Az ügy a két fél között mostanra annyira elfajult, hogy saját kutyája egyszer csak gazdikeresőként jött szembe Katalinnal a szervezet közösségi oldalán, az alapítvány önkéntese pedig állítólag azt mondta, tudja, mikor van vagy épp nincs otthon a gazdi, amiből

Katalin arra következtet, hogy figyeltették.

Tavaly még egész más volt a hangvétel, az alapítvány azt írta Katalinról, hogy „nem hiába, jó embernek jó kutyája van”, mára azonban saját elmondása szerint ő „maga az ördög” a szemükben, mivel kennelt épített két mentett kedvencének. Minek az a kennel, kérdezhetnénk, de a válasz egyszerű: pusztán azért van, hogy amíg Katalin nincs otthon, viszont jó idő van, a kutyák friss levegőn lehessenek, de ne szökhessenek ki a kertből. „Amikor reggelenként elindulok otthonról, már megjártuk a kutyusokkal a hegyet, hétvégenként pedig hosszú sétákra megyünk a Duna-partra. Akik ismernek, pontosan tudják ezt, a környéken lakók is naponta láthatják. Külön főzök a kutyáimnak, és amikor itthon vagyok, természetesen mellettem lehetnek a házban is, nincsenek kitiltva sehonnan – magyarázza Katalin. – Az állatvédő önkéntesnek az a legnyomósabb érve, hogy ők nem kenneltartásra adták oda Dorkát. Folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy nem tarthatom állandóan kint a kutyát. Hiába mondtam, hogy nem folyamatosan van, vagyis vannak kint, csak nyáron többet, és a rossz idő beköszöntével – azaz már most – egyre többet lesznek bent, ezt ők állandó kinti tartásnak nevezték, az érveimet pedig nem fogadták el. A hölgy szerint a kutyák a házba zárva lennének megfelelő helyen.”

A szervezetnél az önkéntesig jutottunk

Katalinnak szörnyű volt azzal szembesülnie, hogy az állatvédő önkéntes valóban komolyan gondolja, hogy elveszi tőle szeretett kutyáját. Saját és kedvence jogainak védelme érdekében számos szakemberrel kezdett egyeztetni, hogy valóban hibát követ-e el a kutyatartáskor, ahogy azt állítják róla: megkeresett egy állatvédelmi ügyekben jártas ügyvédnőt, a helyi állatorvost, a jegyző asszonyt, a körzeti megbízottat és egy kutyakiképzőt is. Elmondása szerint egymástól függetlenül, de egybehangzóan azt közölték vele: semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy a kutyák valamennyi időt kennelben töltenek, amennyiben biztosítja nekik a megfelelő mennyiségű mozgást.

Megkerestük az állatvédő önkéntest is, aki Dorka örökbeadását intézte, hogy az alapítvány képviseletében ő is ismertethesse álláspontját, de amikor a telefonban meghallotta, hogy ennek a bizonyos kutyának az ügyéről is kérdeznénk, közölte, hogy nem nyilatkoznak, az alapvetően teljesen más területen működő szervezetet pedig nem nevezhetjük meg a cikkben. Mivel az illető sem a teljes nevét, sem az alapítványnál betöltött pozícióját nem volt hajlandó elárulni, telefonon és e-mailben is kerestük a szervezet hivatalos képviselőjét, aki állatvédelmi csoportjukkal kapcsolatban érdemben nyilatkozhat. Telefonon nem értünk el senkit, egy másik e-mail címről azonban újra attól a hölgytől kaptunk választ, akivel korábban telefonon beszéltünk. Azt írta, amennyiben általános kérdéseket teszünk fel neki az örökbefogadás témájában, hajlandó nyilatkozni – a szervezet önkénteseként.

Dorka a lakásban, a kanapén alszik (Fotó: magánarchívum)

Szerinte az alapítvány állatvédelmi részlege nem preferálja a kinti tartást, amibe az állandó és az időszakos kennelben tartás egyaránt beletartozik. A gondozásukban lévő állatok állítólag benti tartással éltek az ideiglenes befogadóiknál, még akkor is, ha a család kertes házban lakott. „Mozgásuk, szabadságuk sosem volt korlátozva kenneltartásra néhány órára, de fél napra sem. Eszerint az elv és szabályrendszer szerint kerestünk számukra örökbefogadókat. Ha az örökbefogadási szerződés – szóbeli és írásbeli egyaránt – tartalmazza a megállapodás bármely pontjának megszegésére irányulóan az örökbe adott kutya visszahelyezését az örökbe adó gondozásába, úgy a szervezet meghirdetheti az állatot mint újbóli gazdakeresőt. Amennyiben potenciális gazdajelölt érkezik, természetesen elmondjuk, hogy még a jelenlegi örökbefogadónál van a kutya, és tájékoztatjuk, ha az állat újra a gondozásunkba került. Ahogyan arról is értesítjük az érdeklődőt, ha esetlegesen rendeződik a kisállat helyzete a gazdánál.” 

Lakás? Kert? Kennel?

A kenneltartás sokak szemében valamiféle ördögtől való dolog lett az elmúlt évek során, ami érthető, hiszen a kennel sokszor a bezártság, a mozgáshiány és a kirekesztettség jelképe. A kennelben élő kutyák életének megértéséhez egy kiképző segítségét kértük.

Krejter Adrienn, a Szentendrei Kutyasuli kiképzője szerint nem az a kérdés, hogy a kutya hol tölti a pihenőidejét, hanem hogy mennyit mozog, és milyen ingerek érik. „Az, hogy a kutyának jó-e a kennelben vagy a lakásban, abszolút kutya- és szituációfüggő. Vannak, akik kifejezetten jól érzik magukat lakásban, és vannak, akik jobban elvannak egy kennelben, ahol érik őket ingerek. Ha nem tudnám megoldani, hogy a kutyáimat kertben tartsam, és választanom kellene a megfelelő méretű kennel és a lakás között, a kennelt választanám, persze a megfelelő feltételekkel, mint például a fedett rész, az évszakokhoz illő kutyaház és a mozgástér. Azt gondolom, ha a kutya számára biztosított az igényeinek megfelelő mennyiségű mozgás, akkor mindegy, hogy lakásban vagy kennelben van addig, amíg a gazdi dolgozik vagy nincs otthon. Amikor egy kutyát hazaviszünk, felelősséget vállalunk azért, hogy az állat biztonságban lesz, egy zárt kennel pedig lehet biztonságos, ha például nem tudunk kerítést építtetni. Másfelől sokan tartják úgy kertben a kutyát, hogy nem vagy csak nagyon ritkán viszik ki sétálni, mert azt gondolják, hogy amit otthon mozog, az elegendő neki, miközben nem így van. Nem gondolom, hogy a kutyának egy kennel kellő mennyiségű mozgás és séta mellett rosszabb, mint egy kert, amit szinte sosem hagyhat el.”

Az ügyvéd figyelmeztet

Katalin örökbefogadási papírjaival megkerestünk egy kutyás ügyekben is jártas ügyvédet, dr. Ruzsek Róbertet, hogy véleményezze az iratot, valamint emeljen ki olyan pontokat a szerződés kapcsán, amelyre mindenkinek érdemes lenne odafigyelnie, ha örökbe szeretne fogadni egy állatot. „A kérdéses okirat a megnevezése – örökbefogadási szerződés – ellenére tartalmilag egy egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat az örökbefogadó részéről, hogy milyen feltételekkel fogadhatja örökbe a kutyát. Az okiratokat a tartalmuk és nem a megnevezésük alapján kell értékelni, így érdemben nincs jelentősége az okirat formájának ebben az esetben – mondja a szakember. – Szerencsésebbnek tartanám, ha egy ténylegesen kétoldalú jogügylet, vagyis szerződés keretében került volna sor az örökbefogadásra, melyben mindkét fél jogait és kötelezettségeit meg lehetett volna határozni, mivel ez az okirat csak az örökbefogadó kötelezettségeit, illetve az örökbe adó jogait tartalmazza. A kutya tartására vonatkozóan mind az állatvédelmi törvény, mind a kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló kormányrendelet minimális és általános feltételeket ír elő, másrészről szerződési szabadság áll fenn, így a felek egy szerződésben gyakorlatilag szabadon állapodhatnak meg bármiben, ami nem ütközik jogszabályba. A kérdéses okirat a jogszabályi rendelkezésekhez képest szigorúbb előírásokat tartalmaz, a rendelkezésemre álló információk alapján azonban nem került sor »szerződésszegésre«, azaz a vállalt feltételek be nem tartására, mivel a »szerződésben« annyi megkötés szerepel a 10. pontban, hogy az örökbefogadó kizárólag kinti kutyaként nem tartja az örökbefogadott kutyát, aminek a rendelkezésre álló információk alapján eleget tesz.”

Nem a kennel a probléma, hanem az, ha nem foglalkozunk eleget a kutyával (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)

Arra a kérdésünkre, hogy jogszerű-e egy gazdánál lévő kutyát gazdikeresőként feltüntetni a közösségi oldalakon, és új tulajdonost keresni neki, az ügyvéd válasza egyértelmű nem volt. Ahogy kifejtette: az örökbefogadással a kutya tulajdonjoga az örökbefogadót illeti, így az örökbe adó nem veheti vissza önkényesen az állatot. Ha szeretné visszaszerezni a kutya tulajdonjogát, akkor a megfelelő fórumon a megfelelő eljárást kell kezdeményeznie, melynek során az állításait neki kell igazolnia, és csak az eljárás sikeressége esetén szerezheti vissza a tulajdonjogot a döntés jogerőre emelkedését követően.

Üröm az örömben

Katalin elhatározta, harcolni fog kutyájáért, hozzon az élet akármilyen fordulatot az ügyükben. Úgy érzi, jogtalanul érik folyamatos támadások, hiszen ő nem olyan ember, akitől a kutyát ki kell menteni. Ahogy ő fogalmaz, vérzik a szíve, amikor a rengeteg megkínzott, sanyarú sorsú, gazdátlan kutyáról hall, de az ő kedvencei nem tartoznak közéjük. „Dorka egy boldog, csóválós, barátságos, egészséges kiskutya. Jó helye van nálam. Imádom, és azt akarom, hogy velem maradhasson, amíg csak él. El sem tudom képzelni, mit érezhetne ez a kiskutya, ha elvinnék tőlem, hiszen itt van az otthona, a kutyapajtása és a gazdája. Azért akarják elvenni tőlem, mert nem zárom hermetikusan a házba, hanem szabad levegőn lehet, ingerek érik a kennelben, és ha kedve van, még ugathat is? Sajnálom, hogy az örökbe adónál szitokszóvá degradálódtak az olyan szavak, mint a szabad levegő és a madárcsicsergés. Méltatlannak, igazságtalannak és szomorúnak tartom ezt az egészet. Méltatlannak, hiszen akik most el akarják venni tőlem Dorkát, korábban több posztban is azt írták, hogy milyen szeretetben »lógatja a bundás tappancsait« nálam, hogy boldog és kiegyensúlyozott, hogy »mesebeli házikó, varázslatos kertecske, és csupa kedvesség, jóság« az, ami osztályrészül jutott neki. Igazságtalannak tartom, hiszen többször jeleztem az örökbe adónak, hogy az idő rosszabbodásával a kutyusok egyre többet lesznek bent megint a házban. De ez mintha el sem hangzott volna. És szomorú is vagyok, mert gazdakereső posztot látni az imádott kutyusomról nagyon fájó. Gondolom, minden gazdi ugyanezt érezné, ha a helyemben lenne. És végképp elszomorít az is, hogy az ilyen és a hasonló helyzetek nem teszik vonzóbbá a mentett állatok örökbefogadását.”