Aktuális

Napok óta dolgoznak egy kútba esett kisfiú kimentésén

A kétéves gyerek pénteken zuhant bele egy 180 méter mély üregbe a délkelet-indiai Tamilnádu államban.

Harmadik napja dolgoznak a hatóságok egy elhagyatott, szűk kútba esett kétéves fiú kimentésén a délkelet-indiai Tamilnádu államban – írja a BBC híre alapján az MTI. Sujith Wilson a barátaival játszott, amikor beleesett a 180 méter mély üregbe. A kisfiú először nagyjából tíz méteren elakadt, ám azóta tovább esett.

Nagy erőkkel próbálják menteni a szerencsétlenül járt gyereket (Fotó: STR / AFP)

A mentőcsapat munkatársai oxigént pumpálnak a kútba, de a sárrétegek miatt nem tudják felmérni a gyerek állapotát. Jelenleg a kúttal párhuzamosan fúrnak, hogy hozzáférjenek a fiúhoz. A mentési munkálatokat óriási figyelem kíséri a közösségi médiában. Tamilnádu állam templomaiban és mecseteiben a hívők imádkoznak a fiúért.

A gyereket először kötéllel próbálták felszínre hozni, majd hozzáláttak a lyukfúráshoz, amihez vasárnap új gépet kellett a helyszínre szállítani, mivel a talaj keménysége miatt az elsővel nem boldogultak. A helyi újságírók Twitter-bejegyzései szerint az új géppel is lassan halad a munka. A helyi sajtó által megszólaltatott illetékesek szerint egy ponton hallani lehetett a kisfiú légzését, amikor leengedtek a kútba egy kamerát.

Észak-Indiában gyakoriak a balesetek a használaton kívüli kutaknál, amelyeket öntözési célból fúrnak, és gyakran lefedetlenül hagynak. Sokan pénzbírságot szabatnának ki azokra, akik nyitva hagyják ezeket a kutakat. Idén júniusban több mint négy nap után holtan hoztak fel egy 33 méter mély kútból egy kétéves kisfiút az észak-indiai Pandzsáb tartomány egyik falujában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top