Aktuális

Véletlenül hasisos sütit szolgáltak fel a gyászolóknak egy kávézóban

Egy másik alkalomra szánt süti került elő a fagyasztóból.

Hasistartalmú süteményt szolgáltak fel a személyzet figyelmetlensége miatt egy németországi kávézóban gyászolóknak, akik a temetés után tértek be kávéra és süteményre, ahogy az Németországban szokás.

Miután a gyászolók elfogyasztották a kávét és a süteményt a rostocki vendéglátóhelyen, többen hányingerre és szédülésre panaszkodtak.

Tizenhárman fogyasztottak a drogsütiből, köztük az özvegy.

A vendégek közül egy nőt mentővel szállítottak kórházba rosszullét miatt, de később mások is a kórházhoz fordultak.

Mint a rendőrségi vizsgálat során kiderült, az egyik alkalmazott 18 éves lányára bízta a sütemények elkészítését, a temetés előtt azonban figyelmetlenségből egy más alkalomra szánt süteményt vett elő a fagyasztóból.

A kínos incidens még augusztusban történt, de a hatóságok nem hozták nyilvánosságra az esetet, mert nem akartak kellemetlenséget okozni a gyászoló családnak. A Bild című bulvárlap azonban kedden leközölte a hírt, amelyet így már a rendőrség is megerősített.

A kávézó választékát hasissütivel szélesítő 18 éves lány ellen eljárás indult gondatlanságból okozott, 13 rendbeli testi sértés és veszélyeztetés, gyászszertartás megzavarása és a drogtörvény megsértése címén.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top