Aktuális

Havonta százezreket ítéltek meg a hurghadai baleset sérültjeinek

Megszülettek az ítéletek a magyar turistákat ért hurghadai buszbaleset kártérítési ügyében.

Nyolc év után döntött a bíróság a hurghadai buszbaleset két súlyos sérültjének ügyében. 2011-ben a magyar turistákkal teli busz a hurghadai üdülőövezetből tartott a repülőtérre, amikor felborult. A 39 magyar turista közül 11-en haltak meg, 8-an megsérültek.

 

A magyar turistákat szállító autóbusz a 2011. november 6-án történt baleset helyszínén Egyiptomban, a vörös-tengeri üdülőhely, Hurghada közelében.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Az RTL-nek nyilatkozó egyik utas, Németh Sándor édesanyját és párját vesztette el a balesetben, ő maga pedig gyerekeivel kórházba került. A bíróság tavalyi elsőfokú ítélet havi életjáradékot állapított meg a gyerekeinek, akiknek életük végéig jár a pénz.

Az egyik lánynak leszakadt a karja a balesetben, az ő ügyében is ma döntött a bíróság. Ő havi 300 ezer forintot kap, miután nem válhat valóra élete álma, hogy teniszező legyen.

A buszsofőrt korábban 3 év letöltendő börtönre ítélték. Az egyiptomi utazási iroda 200 millió forint kártérítést fizetett az utasoknak egy évvel a baleset után. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése