„Ha velem van Bilbo, nem számít az embereknek, hogy kerekesszékes vagyok”

Miután megérkezünk Natasa érdi házába, Bilbo, a törpeuszkár igazi házőrző módjára ugatással köszönt minket, de nagyon barátságosan fogad: fajtájához méltón métereseket ugrál fel-le, mintha egy képzeletbeli trambulinon pattogna. Bilbo most épp nem dolgozik, azért engedi meg magának ezt a lazaságot, de amint szükség van rá, játszi könnyedséggel belecsusszan a segítő vagy a terápiás kutya szerepébe. Máris irigylem tőle ezt az elegáns és könnyed rugalmasságot – bárcsak nekem is így menne felvenni, majd dolgom végeztével automatikusan elengedni a munkát.

Bilbo, miután körbefont minket a szeretetével, boldogan beszökell a nappaliba, és Natasa kérésére megmutatja, mit tud. Egyrészt képes helyben maradni, vagy visszajönni, ha hívják, ami a virgonc uszkároknál azért nagy szó, viszont elengedhetetlen tulajdonság ahhoz, hogy Natasával gördülékenyen tudjanak együttműködni. Ha kell, „békázik”, vagyis két hátsó lábát maga mögé csapva hasra lapul a földön, az „éhen hal” utasításra pedig drámaian oldalra csuklik, és feldobja a tappancsait. Szájában kosarat visz, abból tudnak a gyerekek cetliket húzni a pszichológiai konzultációk és tanácsadások során, amelyeket Natasa Bilbóval együtt tart. Bilbo ugyanis amellett, hogy kerekesszékes gazdája mindennapjait teszi könnyebbé, igazi munkatársa is Natasának, akivel készség- és személyiségfejlesztő foglalkozásokat, pszichológiai tanácsadást nyújt gyerekeknek és szüleiknek.

Bilbo mindenben segít (Fotó: Neményi Márton)

Vid Natasa tanácsadó szakpszichológus tíz éve használ kerekesszéket, de betegségének tünetei már gyerekkorában elkezdődtek – eleinte csak elbotlott, bizonytalanul járt, aztán idővel már mankót használt. A fokozatos romlás ellenére az izomsorvadás csak a kezeit és a lábait érinti, a belső szervek izmait nem, ezért, mint mondja, soha sem volt a levegőben, hogy ebbe belehalhat, azt viszont az orvosok sem tudták megmondani, milyen gyorsan romlik majd az állapota. „Hosszú munka volt, míg elfogadtam ezt a helyzetet, és azt is hamar meg kellett tanulnom, hogyan kérjek másoktól segítséget. Ebben nagyon sokat segített a támogató családom, tágabb környezetem is, bár az általános iskolában volt olyan tanító néni, aki kinevetett az osztály előtt, ha megbotlottam. Szerencsére azért nem ez volt a jellemző” – meséli Natasa, aki talán nem véletlenül kezdett érdekelődni az emberi viselkedés mögött rejlő motivációk iránt, és választotta végül a pszichológiai pályát.

A most negyvenéves Natasa ötödik éve dolgozik Érden egy iskolában, és a kutyás foglalkozásokon kívül mindfulness foglalkozásokat és workshopokat is tart gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Tíz éve él házasságban, és úgy tűnik, egy ideje már stagnál az állapota. Bilbo is inkább lelki és érzelmi támaszt nyújt számára, pedig a bodros szőrű jószág képes lenne le- és felkapcsolni a villanyt az orrával, segíteni az öltözködésben, sőt akár kis kosárkával bevásárolni is úgy, hogy a bevásárló listát odaadja a bolt személyzetének, akik elveszik a nála lévő összeget, majd az áruval útjára bocsátják, hogy teli kosarával egyenesen hazabaktasson a gazdihoz. Natasa ismer olyanokat, akiknél ez egy működőképes metódus, Bilbo segítségére azonban olyan dolgokban van inkább szükség, mint például egy ágy alá gurult dolog megkeresése, vagy egy pénztárnál elejtett érme felvevése, az ajtó becsukása-kinyitása – de a kutya abban is segíteni tud, hogy gazdája helyett felmenjen valamiért a lépcsőn.

A fegyelmezettség is elvárható (Fotó: Neményi Márton)

Pásztorok, őrző-védők, segítők

Azon ma már senki nem lepődik meg, hogy az elsősorban társként tartott kutyát bizony gyakran használták egy-egy meghatározott célra a történelemben. Ott vannak például a szánhúzó kutyák, a hordóval a nyakukban ábrázolt hegyimentők, a nyáj őrzői, a rendőrök segítői, az életmentő újfundlandik, akiket vízi mentésre használtak, de az sem ritka, hogy az ebek olyan különleges foglalkozásokat is űztek, mint például a templomok őrzése, a szarvasgomba-keresés vagy a bébiszitterkedés – utóbbit meglepő módon pitbullok végezték a viktoriánus idők Angliájában. Egy ideje azonban már olyan fontos szakmákban is jeleskednek, mint a fogyatékossággal élő vagy betegséggel küzdő embertársaink fizikai és lelki támogatása.

A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület (MATESZE) adatai szerint jelenleg 24 mozgássérült-segítő kutya dolgozik az országban, köztük Bilbo, aki egyben terápiás kutya is. Natasa szerint semmi fura nincs abban, hogy ő nem labrador, hiszen nincs fajtához kötve a munka, Amerikában ráadásul már nagyon elterjedt, hogy óriásuszkárt használnak segítőkutyaként. „Bilbo kis méretének is megvannak a maga előnyei, hiszen majdnem mindenhova befér. Ismerek egyébként egy törpe csivavát is, aki terápiás kutyaként vesz részt foglalkozásokon” – oszlatja el a kutyaméretekkel kapcsolatos előítéleteimet Natasa.

Összeszokott páros (Fotó: Neményi Márton)

A pszichológus eleinte szakmai célra keresett kutyát a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületnél, míg ki nem derült, hogy van egy kutya, aki a mindennapjaiban is segítségére lehetne. „Először megnéztük, szimpatikusak vagyunk-e egymásnak, tud-e velem dolgozni. Az összhang már az elején érződött, valakivel semmilyen feladatot nem volt hajlandó megcsinálni, nekem viszont azonnal az ölembe ugrott. Bilbo akkor még kezdő volt, ő nem kölyökként lett kiválasztva, mint a vakvezető kutyák, noha a segítő kutyáknál is van úgy, hogy már háromnaposan tesztelik a kölyköket, hogy alkalmasak lesznek-e – meséli Natasa, és hozzáteszi, hogy bár elvileg minden fajta alkalmas lehet a szakmára, nem minden kutyából válik segítő, hiszen elengedhetetlen, hogy az állat képes legyen kontaktust teremteni az emberekkel. – Az összehangolódást követően Bilbo nem költözött rögtön hozzánk, hanem még háromnegyed évig a kiképzőjénél lakott. Eleinte néhány hetente találkoztunk, megtanultuk együtt a közlekedést, készültünk közösen a vizsgafeladatokra. Ez az összeszokási, ismerkedési időszak Bilbo szempontjából is nagyon fontos volt, hogy szépen lassan megszokja az új környezetét. A vizsga előtt pár hónappal pedig hozzánk költözött, és együtt készültünk fel a vizsgára” – meséli Natasa, miközben Bilbo egy karácsonyi plüss mézeskalács szemét próbálja eltávolítani. „Ne edd meg a szemét, Bilbo – szól neki finoman,mire a kutyának kiesik a szájából a játék, és ártatlanul csóválni kezdi a farkát. – Látod, nem lehet mellette ellustulni, vinni kell sétálni, futni, labdázni, akkor is, ha pocsék az idő. Nemcsak megteszi, amit kell, de fizikailag is segít fittnek maradni.”

A segítőkutyák gazdái egyébként nincsenek könnyű helyzetben, amikor az alaptalan, de a köztudatba valamiért gyökeresen beépült előítéletekkel szembesülnek. „Szegény kutya” – mondják gyakran, amiért „egész nap robotolnia kell”, „nem csinálhatja azt, amit akar”, „a gazdájának áldozza az életét”, „nem simogathatja, etetheti meg bárki”. Natasa is találkozott már hasonló megjegyzésekkel, amiket azonnal meg is cáfol. „Nagyon sok kutyát nem visznek sehova, a gazdával alig töltenek időt, miközben a segítő kutyák állandóan ott lehetnek a gazdájuk mellett. Az miért jobb, ha a kutya 8-10 órára be van zárva a lakásba vagy a kertbe? Nagyon fontos, hogy olyan kutya legyen kiválasztva erre a folyamatra, aki szeret az emberrel feladatokat csinálni, mert sajnos van olyan kutya is, akin látszik, hogy nem szívesen csinálja, amit csinál. Bilbo játéknak fogja fel, ha felvesz nekem valamit a földről. Emellett persze figyelek a pihenőidejére is. Van úgy, hogy nem viszem el sehová, ilyenkor szép csendben elvonul, rá tudom zárni az ajtót. Ha sokat pörgött, jól esik neki is a pihenés, a feltöltődés, és nem lesz hisztis, ha itthon kell maradnia. Ami pedig a simogatást és az etetést illeti, neki sem jó, ha kiesik a szerepéből, vagy esetleg hasmenése lesz a nem megszokott ételtől. Terápiás kutyaként és társként viszont nyugodtan lehet őt is simogatni.”  

Ideje van a pihenésnek is (Fotó: Neményi Márton)

A kutya, akinek megsúghatod legféltettebb titkaidat

Natasa személyiségfejlesztő, készségfejlesztő foglalkozások és konzultációk alkalmával is beveti Bilbo képességeit, vagyis mondhatjuk azt is, hogy a kutya nemcsak társa, segítője, hanem kollégája is egy személyben. „Főleg gyerekeknél vonom be a folyamatba. Mivel ők nem maguktól jönnek, hanem hozzák őket, Bilbo jelenléte nagyon sokat segít a szorongás oldásában, a kapcsolatteremtésben, kamaszoknál feloldja a gátlást, nem érzik cikinek idejönni. Ha valaki nehezen mond ki dolgokat mások előtt, ilyenkor megsúghatja a titkait Bilbónak, hiszen a kutya jelenlétében nincs ott a feszültség, hogy nem fogadják el. A gyerekek együttműködést is tanulhatnak Bilbótól, sőt önérvényesítést is. Van olyan, akinek egy hang sem jön ki a torkán, de ha suttogva beszél a kutyához, akkor Bilbo nem fogja teljesíteni a feladatot. A gyereknek meg kell tanulnia ilyenkor kiengedni a saját hangját, határozottan és nem félve, kérdő hangsúllyal utasítania a kutyát például arra, hogy üljön le. Valakinek ez egy nagyon hosszú folyamat, de hatalmas sikerélmény, ha megtörténik, mert a kutya azonnal visszajelzi, visszatükrözi a sikert. A készség begyakorlásával pedig majd az élet más szituációiban is képes lesz érvényesíteni a saját hangját”– magyarázza Natasa. És mi történik akkor, ha valaki fél a kutyáktól? – merül fel bennem a kérdés, bár a plüsspatkány szemét cincáló fekete szőrmókra tekintve úgy érzem, át kell gondolnom még egyszer dolgot. Natasa szerint viszont előfordul, hogy félnek a gyerekek tőle, velük másképp is kell kezdeni a foglalkozást. „Ilyen esetekben először távolról indulunk, majd fokozatosan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A gyerekek ilyenkor megélhetik, hogy a félelmek legyőzhetők, megtanulják, hogy van ráhatásuk ezekre az érzelmekre, ami az élet más területein is a hasznukra válik majd.”

Natasa azt mondja, nem a kutya, hanem maga a kerekesszék szokott egyébként inkább zavart okozni, legalábbis a felnőtteknél. „Az embereknek először ez egy gát, mert valahogy úgy tartják, hogy a kerekesszékes ember szerencsétlen, és ha maga is segítségre szorul, akkor hogyan tudna segíteni másokon. Sokan tartanak eleinte attól, kimondhatnak-e bizonyos dolgokat, keresik a szavakat, eltöprengenek azon, mondhatják-e nekem például, hogy »gyere ide«. Ilyenkor nem amiatt keletkezik a feszültség, mert kimondtak bizonyos dolgokat, hanem inkább attól, hogy zavarba jönnek, és megakad a beszélgetés.”

És ideje a játéknak (Fotó: Neményi Márton)

„Az emberek végre nem a kerekesszékre figyelnek”

A segítőkutyák azonban valami olyat is tudnak, amit csak igen kevesen ezen a világon: az ember és ember közötti kapcsolatot is oldják. Kutatások szerint a kívülállók sokkal empatikusabbak sérült embertársaikkal, ha segítőkutyák vannak mellettük – többen felajánlják segítségüket, előre engedik őket, kinyitják nekik az ajtót. Natasa is ezt tapasztalja. „Előbb odajönnek a járókelők, amikor velem van Bilbo, és azt veszem észre, hogy nyitottabbak. Bár Bilbo előtt is jöttem-mentem, mégis, ha beszélgetni kezdtem valakivel a buszmegállóban, előbb-utóbb előkerült a téma, hogy »jaj, szegény kerekesszékes«. Nagyon gyakori volt, hogy odajöttek hozzám az utcán, és elkezdtek panaszkodni a saját betegségeikre, miközben én egyáltalán nem érzem magam betegnek. Ha Bilbo ott van velem, akkor eltereli a figyelmet erről a témáról, és ez lelkileg nekem is sokkal könnyebb.

Az emberek már nem azt nézik, hogy kerekesszékes vagyok, hanem arra figyelnek, hogy van velem egy kutya. Néha ez szokott olyan vicces szituációkat teremteni, hogy előbb köszönnek Bilbónak, mint nekem.”

Natasa azt tapasztalja, hogy szerencsére egyre kevesebb incidens fordul elő, ha például moziba, étterembe vagy közintézménybe mennek, mert az emberek általában látják, hogy Bilbo nem hobbiállat, vagyis bárhova bemehet a gazdájával, noha még mindig előfordul, hogy biztonsági őrökkel kell vitázni, és jogszabályokat kell mutogatni egy szimpla bevásárlásnál annak ellenére, hogy Bilbo szerepét egy jól látható biléta is jelzi. „Van, hogy meglepődnek, hogyan lehet egy ilyen pici kutya segítőkutya, de egyre kevesebb kellemetlen szituáció adódik ebből. A NEO rengeteg érzékenyítést csinál cégeknél, a média is gyakran foglalkozik a témával. Múltkor például egy kislány meg akarta simogatni Bilbót, de az anyukája elmagyarázta neki, hogy ő segítőkutya, ezért nem szabad. Jó volt látni, hogy egyre többen és egyre többet tudnak erről, nem kell magyarázkodni” – meséli.

Fotó: Neményi Márton

Natasa egyébként maga is tart érzékenyítő foglalkozásokat gyerekeknek, ahol sokat beszél a mozgássérült emberek életéről. „Kutyával egészen másképp zajlanak ezek a beszélgetések, látom a kapcsolataik alakulásából, hogy sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak lesznek egymással is a gyerekek egy ilyen foglalkozás után. Mindig elmondom nekik, hogy Bilbo most segítőkutyaként van jelen, ezért nem szabad simogatni, hiszen az elterelheti a figyelmét, ami például egy vakvezetőnél akár tragédiához vezethet. Ezekről nagyon fontos beszélni. Persze az óra végén mindig felveszem a Bilbót, és a gyerekek egyesével megsimogathatják” – mondja Natasa. Lassan mi is búcsúzunk, simogatni most szabad, sőt úgy tűnik, Bilbo el is várja. Az ajtón kilépve pedig rögtön le is modellezzük, amiről Natasa beszélt mosolyogva: mi is először a kutyától búcsúzunk. Nem ciki. Nyitottság van.