Megjelent az OECD által készített 2018-as PISA-jelentés, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja, amely három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) vizsgálja a 15 éves tanulók képességeit. A múlt tanulságait levonva talán nem meglepő, hogy a magyar diákok továbbra is az átlag alatt teljesítenek, de a színvonal legalább már nem romlott tovább.
Fotó: iStock
Sőt egy picit javult is: a mostani mérésen 4-6 ponttal jobb lett a magyar diákok teljesítménye, ez azonban hibahatáron belüli érték. Radó Péter oktatáskutató a Facebookon azt írta, „Úgy tűnik, a nagy teljesítményzuhanás megállt, a közoktatás teljesítménye stabilizálódni látszik egy, a 2003-asnál jóval alacsonyabb színvonalon. Ez a rendszer ennyit tud.”
Ez a számok szintjén annyit jelent, hogy a magyar diákok teljesítménye minden területen elmarad az OECD-átlagtól, jelenleg a 30-33. helyen áll a magyar oktatás színvonala a 79 országot felvonultató listán, melyet Kína vezet. Az európai országok közül Észtország, Finnország és Írország a legjobb, a régióból Lengyelország is igen előkelő helyen van a listán, de Magyarországot megelőzi Szlovénia, Csehország, Horvátország és Lettország is. A mérés átlaga szövegértésből 487 pont volt, amit a magyar 15 éves diákok tavaly sem értek el a maguk 476 pontjával. A magyar diákok matematikából és természettudományból sem érték el a 489-es átlagot 481 pontjukkal.
Az OECD részletes elemzése azt is kiemeli, hogy Magyarországon kiemelkedő a diákok nemek szerinti megkülönböztetése: a lányokat a fiúknál kevésbé motiválják, hogy matematikából vagy természettudományokból jól teljesítsenek. A szövegértési képességekben mért nemek szerinti különbségek csökkentek ugyan Magyarországon, de ez nem azért történt, mert a fiúk teljesítménye javult, hanem azért, mert a lányoké romlott.
Évszázadnyi különbségek az iskolák között
Az eredmények kapcsán megkérdeztük Gyulai Zsuzsa magyar és történelem szakos középiskolai tanárt, a Neveljük Együtt! Facebook-oldal egyik szerkesztőjét, aki a grafikonokat látva egyetért Radó Péter oktatáskutatóval, aki szerint körülbelül a 2000-es év pontszámain látszik stabilizálódni a helyzet. „Az eredmény messze az OECD-országok átlaga alatt van, bár azt is látni kell, hogy van egy kettős tendencia a világban: vannak kiugró eredményű országok, de az OECD átlageredményei sem nőnek, mintha ott is stagnálás lenne. Ugyanakkor a hazai eredmények egy nagy zuhanás utáni alacsonyabb értéken álltak be. Problémát jelent az is, hogy a magyar iskolarendszer szinte egyáltalán nem kompenzálja a családi státuszból fakadó hátrányokat, azaz az iskola nem eszköze az amúgy is alig látható társadalmi mobilitásnak. Ez azonban régóta problémája a magyar oktatásrendszernek.”
Gyulai Zsuzsa szerint az viszont biztos, hogy a pedagógusok – már akik a pályán maradtak – az erejükön felül teljesítenek, és ez a gyerekekről is elmondható. „Elképesztő túlterheltségtől szenved a mai iskolában az iskolahasználók mindegyike, a legtragikusabb a gyerekek terhelése.” A stagnálás oka tehát nem az ő teljesítményükben keresendő, hanem például abban, hogy – mint mondja – a magyar iskolarendszer minimum két részre szakadt. „A jó eredményű gyerekeket fogadó »jó« iskolák és a lemaradó térségek szegregált iskolái között évszázadnyi (!) eltérések vannak, mind felszereltségben, tárgyi környezetben, mind motivációban, módszertanban, pedagógus-ellátottságban, és így tovább.” Ezt alátámasztja az OECD elemzése is, mely szerint a magyar iskolarendszerre az a jellemző, hogy a nagyon rosszul teljesítő diákok és a rossz szociális háttérből jövő gyerekek egy-egy földrajzi területre vagy iskolatípusba tömörülnek. Az elemzés szerint a legrosszabb és a legjobb szociális hátterű gyerekek szövegértési teljesítménye között Magyarországon átlagosan 170 pontos eltérés mutatható ki.
Életben való boldogulás vs. lexikai tudás
Már Bödőcs Tibor is értetlenkedett azon, minek erőltetni, mekkora a csonkagúla felülete, ha még az életben nem találkozott csonkagúlával, ahogyan paralelepipedonnal sem. A humorban mi nem ismerünk tréfát, vagyis inkább szomorú, mint vicces, mennyire nem készíti fel a diákokat az életre a jelenlegi közoktatás. A PISA-teszt viszont nem a lexikális tudásra kíváncsi, fókuszában a mindennapi életben használható tudás vizsgálata áll. Az Oktatási Hivatal honlapján álló definíció szerint „a PISA- (Programme for International Student Assessment) vizsgálat célja annak felmérése, hogy a közoktatás kereteit hamarosan elhagyó 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükségesek. A vizsgálat során elsősorban nem az iskolai tananyag számonkérése a cél, hanem annak felmérése, hogy a tanulók megállják-e a helyüket a mindennapi életben, képesek-e tudásukat hasznosítani, új ismereteket befogadni és azokat alkalmazni. Ennek érdekében a PISA igyekezett olyan mérőeszközöket kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók teljesítményei nemzetközileg összehasonlíthatók legyenek.” A teszt az említett területeken kívül vizsgálja még a diákok problémamegoldó képességét és együttműködésre, közös munkára való képességét is.
A magyar gyerekek rossz eredményeinek további lehetséges okait a lapunk által még áprilisban megkérdezett tanárok is abban látják, hogy túl sok lexikális adatot kell a diákoknak szinte feleslegesen megtanulniuk, és az egyes témaköröket egy olyan tanterv alapján dolgozzák fel, amely igen kevés mozgásteret biztosít a pedagógusok számára, akik az adminisztrációs teendők és az elvárt túlóra mellett kevés energiát tudnak szánni arra, hogy a tanórákat élményszerűbbé tegyék.
Gyulai Zsuzsa szerint fontos azért azt is hozzátenni, hogy más mérésekben, mint amilyen például a TIMMS, jóval jobban teljesítenek a magyar diákok, igaz, ez a felmérés is a lexikai tudásra kíváncsi az adott ország tananyagához kapcsolódóan. „Az ebben a felmérésben elért jó eredmény azt mutatja, hogy a magyar iskolarendszer egész jó hatásfokkal tanítja meg a saját tantervét. A PISA-felmérések tehát azt jelzik, hogy ez a tanterv nem olyan kompetenciákat fejleszt, amelyeket ma nemzetközi szinten igazán fontosnak tartunk.”
