Aktuális

Egy hármas dolgozat miatt késelhette meg a 17 éves diák a tanárnőjét Győrben

Egy diák szerint az elkövető nagyon jó tanuló, de rossz jegyet kapott.

Mint azt korábban az Index nyomán megírtuk, csütörtökön megkéseltek egy tanárt a győri Jedlik Ányos középiskolában.

Tóth Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az iskola épülete előtt azt mondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója közölte, a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell.

Rendőrautók a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma előtt 2019. december 5-én, miután az iskolában késelés történt (Fotó: MTI / Krizsán Csaba)

Az ATV.hu-nak egy diák részletesen elmesélte, hogyan élték meg a történteket. Azt mondta, az alattuk lévő teremből hatalmas sikoltást és nagy hangzavart hallottak, majd a folyosón szaladó embereket láttak.

Nem tudták, pontosan mi történt, de mindenki megijedt. A rádión keresztül mindenkit felszólítottak, hogy ne hagyja el a termet, és a diákok maradjanak a tanárokkal. 13 órakor aztán mindenkit hazaengedtek.

A diák szerint a megkéselt tanárnő matekot és fizikát tanít, az elkövető pedig nagyon jó tanuló. Viszont hármast kapott a dolgozatára, szerinte ezért támadhatott a pedagógusra. A tanárnő a helyszínen elájult, diáktársai fékezték meg a késelő tanulót.

„Már az óra elején megmondta, hogyha hármast kap a fizika dolgozatára, leszúrja a tanárt, majd amikor tényleg hármast kapott, hátba szúrta”

– ezt már az Indexnek mondta több tanuló.

A támadó diákot egy másik tanuló rángatta le a tanárnőről, majd berohant a terembe két tanár, kivitték a tanárnőt, három perc múlva pedig megérkeztek a rendőrök. Az András nevű diák állítólag még ekkor is „halál nyugodtan ült, és azt hajtogatta, hogy ebből majd tanul”.

Fotó: Police.hu

A rendőrség emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

(MTI/nlc)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése