nlc.hu
Aktuális
Megszúrtak egy tanárt egy győri iskolában – frissítve

Megszúrtak egy tanárt egy győri iskolában – frissítve

A pedagógust kórházba vitték, a feltételezett elkövetőt elfogták.
Iskolarendőr

Megkéseltek egy tanárt a győri Jedlik Ányos középiskolában csütörtökön dél körül – értesült több olvasótól az Index. Az információt a rendőrség közleményben is megerősítette, azt írták, a feltételezett elkövetőt elfogták, a tanárt kórházba vitték.

A lap több forrásból úgy értesült, hogy a késelés az egyik órán történt, és egy tanárnő az áldozat.

A Kisalföld azt írja, az eset után minden diákot hazaküldtek, mára véget ért a tanítás.

Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja az Indexnek azt mondta: a diákok és a tanárok érdekében mindent megtesznek, hogy tisztázódjon az ügy. A rendőrség vizsgálódik, ők pedig pszichológus és más segítők közreműködésével igyekeznek segíteni.

Az iskola igazgatója nem kívánt nyilatkozni.

(Kiemelt kép: iStockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top