Aktuális

Kiengedték a börtönből Bróker Marcsit

Kiengedték hétfőn reggel 6 óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből a Kun-Mediátor-ügy vádlottját, ezzel megszűnt a letartóztatása.

A Bróker Marcsiként elhíresült vádlottat bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték a büntetőügy első fokú ítéletének megszületéséig – közölte a Szolnoki Törvényszék december 10-én az MTI-vel.  Otthonából naponta csupán két órára mehet ki, „a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására” és gyógykezelése céljából, miközben nyomkövetőt kell viselnie, amit a rendőrök folyamatosan ellenőriznek.

Bróker Marcsi” letartóztatása azért szűnt meg, mert a büntetőeljárási törvény szerint az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban. Ezután szabadlábra kell helyezni, vagy – ha a letartóztatás törvényi feltételei változatlanul fennállnak – el kell rendelni a bűnügyi felügyeletét.

A vádlott ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre. A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel.

„Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top