Aktuális

Bróker Marcsi bűnügyi felügyelet alatt marad

A házi őrizet ideje alatt egyik lányánál húzza meg magát. 

Mint ismeretes, Bróker Marcsit tavaly december 16-án kiengedték börtönből, és bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték. Letartóztatása azért szűnt meg, mert a büntetőeljárási törvény szerint az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban. Ezután szabadlábra kell helyezni, vagy – ha a letartóztatás törvényi feltételei változatlanul fennállnak – el kell rendelni a bűnügyi felügyeletét. 

Az asszony a házi őrizet ideje alatt egyik lányánál húzza meg magát. Otthonát naponta csupán két órára hagyhatja el „a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására” és gyógykezelése céljából, miközben nyomkövetőt kell viselnie, amit a rendőrök folyamatosan ellenőriznek. 

Bróker Marcsi

Bróker Marcsit tavaly decemberben engedték ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a bűnügyi felügyelet változatlan magatartási szabályok mellett történő további fenntartását indítványozta a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében. A Szegedi Ítélőtábla az indítvánnyal egyetértésben a bűnügyi felügyeletet továbbra is fenntartotta.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az ún. Kun-Mediátor ügyben 2017. június 2-án, többek között, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a Bróker Marcsinként elhíresült D. Sándorné cselekményeivel több mint 760 személyt károsított meg. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a vádlottal kötött „üzleti befektetés” miatt.

A nő a gyanúsítotti kihallgatása előtt külföldre távozott, és közel másfél évig elrejtőzött azért, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól. Kézre kerítésében a belize-i hatóságok működtek közre. A vád szerinti cselekményei jelentős tárgyi súlyúak, elítélése esetén hosszú tartamú büntetéssel kell  számolnia. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése