Aktuális

Nincs több titkolózás: Ferenc pápa eltörölte a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések titkosítását

Az egyházfő szeretné, ha az egyház az eddigieknél jobban együttműködne a pedofilgyanús ügyek felgöngyölítésében a polgári hatóságokkal.

Ferenc pápa kedden közölte: eltörli a kiskorúakkal szemben papok által elkövetett szexuális visszaélések, erőszak és pedopornográfia vatikáni és egyházmegyei jogi dokumentációjára vonatkozó legmagasabb szintű titkosítást – írja az MTI. Az intézkedés célja, hogy az egyház az eddigieknél jobban együttműködhessen a polgári hatóságokkal.

Fotó: Filippo Monteforte / AFP

A pápa a 2010-ben kiadott Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályok (latinul Norma de gravioribus delictis) két cikkelyét módosította, és ezzel törölte a kánonjogból a 18 éven aluliakkal szembeni szexuális visszaélés, erőszak és pedofília ügyében eddig hatályos úgynevezett pápai titkosítást.

Charles Scicluna máltai érsek, a Hittani Kongregáció titkárhelyettese, a Vatikán „pedofíliaellenes ügyésze” újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: mindez nem jelenti azt, hogy automatikusan nyilvánosságra hoznák a visszaélésekkel kapcsolatos jogi dokumentumokat, csupán annyit, hogy ezentúl az egyház átadhatja azokat a polgári hatóságoknak. A vatikáni ügyész kiemelte: a pápai titkosítás eltörlésével mostantól az áldozatok is megismerhetik a vatikáni bíróságon az ügyükben született ítélet részleteit.

A pápai intézkedés a vatikáni hivatalokban és az egyházmegyéknél őrzött dokumentációra egyaránt vonatkozik. A vatikáni dokumentumokhoz a polgári hatóságok nemzetközi kiadatási kérelem keretében juthatnak hozzá, az egyházmegyei dokumentumokért pedig az illetékes püspökhöz kell fordulniuk. Andrea Tornielli szentszéki kommunikációs igazgató „történelmi fordulatról” beszélt, amely a nyitás és az átláthatóság jegyében történt.

A Vatikán hangsúlyozta, hogy a titkosítás eltörlése nem vonatkozik a gyónási titokra, és továbbra is fontosnak tartják az áldozatok, illetve a tanúk adatainak védelmét.

Ezzel egy időben azt is bejelentették, hogy a pápa elfogadta Luigi Ventura franciaországi pápai nuncius lemondását. A 75 éves Venturával szemben a francia ügyészség vizsgálatot indított szexuális zaklatás miatt, amelyet a gyanú szerint a párizsi polgármesteri hivatal két fiatal munkatársával szemben követett el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top