Egy ideje már együtt dolgoznak, de csak most kapott hivatalos formát Hosszú Katinka és Nagy József edző szakmai kapcsolata. A Nemzeti Sport Online híre szerint nem klasszikus mester-tanítvány viszony lesz az övék, mert Hosszú saját maga írja az edzésterveit. „Én leszek az edző, ami azt jelenti, hogy vállalok minden felelősséget. Az edzéstervet régóta magamnak írom, tudom, milyen felkészülésre van szükségem” – nyilatkozta Hosszú azután, hogy novemberben elváltak az útjaik Petrov Árpáddal.
Hosszú Katinka edzői csapatát ezután egy holland szakember és hazai szárazföldi tréner, két gyógytornász és egy masszőr alkotta, valamint alkalmanként Nagy József edző is segítette a munkáját. Most utóbbi kapcsolat kezd erősödni.
„Igaz: a Magyar Úszószövetség szerződést fog kötni Nagy Józseffel. Már két évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy a magyar úszósportnak szüksége van Nagy Józsefre – nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. – Nagy József lángész, folyamatosan az úszáson jár az agya, látszik, hogy Katinka mellúszása határozottan javult azóta, hogy ő foglalkozik vele.”