Aktuális

Megvan, kicsoda Hosszú Katinka új edzője

Petrov Árpádtól elbúcsúzott, most megvan Hosszú Katinka új edzője.

Egy ideje már együtt dolgoznak, de csak most kapott hivatalos formát Hosszú Katinka és Nagy József edző szakmai kapcsolata. A Nemzeti Sport Online híre szerint nem klasszikus mester-tanítvány viszony lesz az övék, mert Hosszú saját maga írja az edzésterveit.  „Én leszek az edző, ami azt jelenti, hogy vállalok minden felelősséget. Az edzéstervet régóta magamnak írom, tudom, milyen felkészülésre van szükségem” – nyilatkozta Hosszú azután, hogy novemberben elváltak az útjaik Petrov Árpáddal.

Hosszú Katinka

A győztes Hosszú Katinka a célban a 200 méteres pillangóúszás döntőjében a glasgow-i rövid pályás úszó Európa-bajnokságon 2019. december 6-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Hosszú Katinka edzői csapatát ezután egy holland szakember és hazai szárazföldi tréner, két gyógytornász és egy masszőr alkotta, valamint alkalmanként Nagy József edző is segítette a munkáját. Most utóbbi kapcsolat kezd erősödni.

Igaz: a Magyar Úszószövetség szerződést fog kötni Nagy Józseffel. Már két évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy a magyar úszósportnak szüksége van Nagy Józsefre – nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. – Nagy József lángész, folyamatosan az úszáson jár az agya, látszik, hogy Katinka mellúszása határozottan javult azóta, hogy ő foglalkozik vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése