Aktuális

Hableány-tragédia: Őrizetbe vették a Viking Sigynt követő hajó kapitányát, mert nem segített

A kapitány nem állt meg és nem húzódott félre, amikor a szerencsétlenség történt.

A Hableánnyal ütköző szállodahajót követő Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, mert nem nyújtott segítséget az elsüllyedt hajó utasainak, írta meg a 24.hu.

Fotó: MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba

Amint arról októberben mi is beszámoltunk, a szakértők kitértek egy, a közelben elhaladó másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának felelősségére is, aki nem állt meg és nem húzódott félre, amikor a szerencsétlenség történt. Pedig a Viking Sigyn kapitánya rádión megkérdezte tőle, lát-e valamit a vízben, az Idun vezetője azonban azt mondta, csak egy villogó mentőgyűrű haladt el mellettük. A hajó orrkameráinak felvételén azonban látszódnak a vízbe esett emberek.

A Viking Sigynt követő hajó ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt. A férfi a rendőrség idézésére önként jelent meg a hatóság előtt. A nyomozó hatóság őrizetbe vette a férfit és előterjesztést tett a letartóztatására – tudta meg a lap.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – figyelemmel a gyanúsított önkéntes megjelenésére is – indítványt tett a nyomozási bíróhoz a kapitány bűnügyi felügyeletének elrendelésére az eljárásban való jelenlétének biztosítása céljából. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság írja elő magatartási szabályként, hogy a gyanúsítottnak minden hónapban jelentkeznie kell a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányságon. A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan a holnapi napon dönt.

Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top