nlc.hu
Aktuális
A legfrissebb fejlemények a koronavírusról: lázas beteget különítettek el Ferihegyen

A legfrissebb fejlemények a koronavírusról: lázas beteget különítettek el Ferihegyen

Ma reggeli összefoglalónk a járványról.

Ma sem maradtunk koronavírussal kapcsolatos hírek nélkül, mutatjuk is a legfrissebbeket:

Reggel derült ki, hogy a repülőtéren elkülönítettek egy Kínából érkező kínai állampolgárt. A utasnál a repülőtéren felállított hőkamera és a manuális lázmérő is kimutatta a 39 fokos lázat. A nő azóta jobban van,  a diagnózisra még várnak.

Közben az is kiderült, hogy a Vuhánból hazahozott magyarokkal együtt utazhatott egy most már diagnosztizált, koronavírussal fertőzött belga állampolgár.

Megtudtuk, hogy napokon belül kiderülhet, hogy megfertőződtek-e a Vuhanból hazatérő magyarok, akik a László kórházban tartózkodnak, panaszmentesen. A kapcsolatot a külvilággal telefonon keresztül tarthatják, sőt vannak, akik az interneten, home office-olva dolgoznak a kórteremben.

Szomorú hír érkezett az egyik fertőzéssel sújtotta kínai területről, Hupej tartományból, ahol egy 16 éves, cerebrális perézissel küzdő fiú halt meg, mert édesapját karanténba zárták, de senki nem gondoskodott a magatehetetlen beteg ellátásáról.

Még tegnap este derült ki, hogy Sanghajban tíz új koronavírussal fertőzött beteg között van egy hét hónapos csecsemő, az eddigi legfiatalabb regisztrált beteg.

Mindezzel párhuzamosan erőteljesen terjed az indokolatlan rasszizmus. A kínai állampolgárok elleni inzultusoknak több formája is van. Nem fogadják őket turistaként, rajtuk viccelődnek, sőt, a boltokban félnek hozzájuk érni.

A járványnak eddig 362 halálos áldozata van.

(Kiemelt kép: MTI/AP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top