Aktuális

„Nem tanítok fasiszta írót” – fotókkal tiltakoznak a tanárok a NAT ellen

Arcukkal vállalják az ellenállást, transzparensekkel üzennek a kormánynak.

Áll a bál a Nemzeti Alaptanterv körül: január 31-én éjjel tették közzé a dokumentumot, azóta pedig nagyjából mindegyik független szervezet élesen bírálta. A visszatérő érvek: következetlen és rengeteg tananyagot erőltet rá a gyerekekre, ráadásul ideológiai elgondolások mentén válogatták össze, nagyon szűk mozgásteret engedve a pedagógusoknak. Tiltakozott már a Magyartanárok Egyesülete, a Történelemtanárok Egylete, a Magyar Pedagógiai Társaság és most a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. 

Utóbbi a Ne dolgozz ingyen! nevű oldalán tette közzé a felhívást, amelyben képeket kérnek a NAT ellen tiltakozó tanároktól, lehetőleg olyan papírral a kezükben, amiről kiderül, mi a baj a dokumentummal. Az egyik legerősebb versenyzőt mutatjuk is:

Forrás: Facebook / PDSZ

A többi kép a szervezet Facebook-oldalán elérhető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top