„Az embereknek tele van a hócipőjük a Brexit témájával. Mindenki azt szeretné, ha valami végre kikristályosodna. Ez a fajta bizonytalanság legfőképpen az üzleti szférát gyilkolja, de ugyanúgy gyilkol minket is, mert nem tudjuk, mi lesz holnapután” – mondta tavaly októberben az nlc-nek egy Angliában élő magyar a Brexit körüli huzavona kapcsán. A Brexit lehetősége akkorra már sokadszorra tolódott, gyakorlatilag állandó bizonytalanságban tartva a briteket és az angliai magyarokat is, hiszen nem lehetett tudni, hogyan érinti a helyzet például a szociális juttatásokat, a munkavállalást, ráadásul rengeteg rémhír is felütötte a fejét. Nem véletlen, hogy múlt év tavaszán egy közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a kint élő magyarok 59 százaléka szerint az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli viszonyának alakulása foglalkoztatja leginkább az EU-tagországok lakóit.
2020. január 31-ével aztán végleg lezárult a 2016-os népszavazás óta tartó huzavona, az egyre húzódó, egyre bonyolultabb Brexit-folyamat keltette sok vita végére pont kerül. Ám még mindig sok a kétség a kint élő magyarokban.
- „Tényleg nem lehet EU-s polgároknak többé brit egyetemekre járni?”
- „Érdemes gyerekemmel Angliába költöznöm?”
- „Vízummal fogunk tudni dolgozni?”
- „Mi lesz az ingatlanárakkal a Brexit után?”
- „Itt vagy otthon kell majd a társadalombiztosítást fizetni?”
- „És mi lesz a 2020 végéig tartó átmeneti időszak után?”
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a Facebook-csoportok tagjai. A brit nagykövet, Iain Lindsay azzal nyugtat, hogy az Egyesült Királyságban élő magyarok számára semmi nem változik közvetlenül a Brexit után, az pedig, hogy az átmeneti időszak leteltével milyen szabályok lépnek érvénybe a magyar állampolgárokra érvényesen, a későbbiek folyamán formálódik ki a brit kormány terveitől és a jövőbeli EU–UK viszonyról szóló tárgyalásoktól függően.
„Ma estétől már nem beszélhet magyarul a kutyájához”
Az átmeneti időszak nyújtotta ideiglenes „megpihenés”, megkönnyebbülés ellenére a Brexit mégis jelentőséggel bír a kint élők saját, egyéni sorsát illetően. Hírek röppentek fel például olyan esetekről, ahol származásuk miatt érte a magyarokat mindenféle sérelem. Egy, a Brexit kapcsán alakuló csoportban számos diszkriminatív incidensről számoltak be a tagok közvetlenül a kilépés után: egyiküket egy idősebb angol vonta kérdőre, miért nem megy haza Európába, mások azt mesélték, hogy az utca túlvégéről kiabálták át nekik az óriásplakát-éra egyébként számunkra is ismerősen csengő mondatát: „menjetek haza, ne vegyétek el az angolok munkáját”.
A Brexit egészen abszurd eseteket is szül: az egyik tag azt mesélte, kutyasétáltatás közben odament hozzá egy asszony, akivel egyébként már többször is találkozott, és kellemesen elbeszélgetett. Kis csevegés után a nő megkérdezte, milyen nyelven szól az illető a kutyájához. Mikor erre azt felelte, hogy az anyanyelvén, az asszony kioktatta: „ugye tudja, hogy ma estétől ezt már nem teheti meg?”. De a feszült helyzetet kifejezetten jól ábrázolja egy másik eset is: mikor az egyik kint élő magyar rászólt egy szemetelőre az utcán, a férfi azzal vágott vissza, hogy „ez az én országom, azt csinálok, amit akarok”. És persze sok kint élő magyarnak az sem esett túl jól, hogy a legtöbb Brexit-párti városban és körzetben a történelmi jelentőségű éjszakán tömegek tartottak „miniszilvesztert” angol zászlókba burkolózva.
Egy Brexit-parti résztvevői ünnepelnek január 31-én, az elszakadás estéjén a Woolston Social Clubban (Fotó: Anthony Devlin/Getty Images)
Persze a brit lakosság jelentős részében eddig is jelen volt az elutasítás a külföldi munkavállalókkal szemben, hiszen többek között ez az egyik oka a Brexit megszavazásának, most azonban sokan úgy érzik, legitimálódott az idegengyűlölet, nyíltabban fel lehet vállalni az eddig nem éppen PC xenofób nézeteket. Hasonlóan gondolja ezt Rita is, aki először a kilencvenes évek közepén ment ki Angliába au-pairnek, a kétezres évek közepe óta azonban végleg kiköltözött férjével, így úgy gondolja, tágabb perspektívából látta azt, milyen tényezők vezettek idáig. „Már jóval a Brexit előtt is tapasztaltam előítéleteket, sokan mondták, hogy itt már túl sok a bevándorló, és az is jellemző volt, hogy az angol menedzserek, kollégák tesztelgettek, miért jöttem ide. Előfordult, hogy odajöttek hozzám a boltban, hogy ne a lengyel, hanem az angol kenyeret vegyem, mert az sokkal finomabb, vagy a hentesnél nem azzal foglalkoztak, milyen húst akarok megvenni, hanem azt boncolgatták, milyen jól beszélek angolul, mit tudok a kultúrájukról. Ez különösen fontos a számukra, mert sokszor szerintem azt gondolják, csak azért vagyunk itt, hogy leszívjuk a pénzüket.
Néha úgy érzem, egy EU-s zászló van rám tetoválva megkülönbözető jelként, és sokszor félek megszólalni is, nehogy az akcentusomról kiderüljön, hogy nem vagyok angol.
Rita szerint idegengyűlölet mindig is volt az angolokban, de a Brexit óta felbátorodtak, főleg, hogy az erősen euroszkeptikus Boris Johnson és Nigel Farage, a Brexit-kampány arca, a Brexit Párt megalapítója is lovat adott alájuk. Ismer olyanokat, akik kifejezetten a Brexit miatt felcsapó gyűlölethullám miatt költöztek haza, viszont hallani arra is példát, hogy valaki csak azért vette fel az angol állampolgárságot, hogy megelőzze a Brexit esetleges negatív, mindennapi életére gyakorolt következményeit.
Az érem másik oldala
Idegengyűlölők mindenhol vannak, csak a Brexit talán jobban kihangosítja ezeket a nézeteket. Rita szerint azért fontos látni, hogy a xenofóbiával a brit lakosság másik fele nemigen tud mit kezdeni, sőt kifejezetten elhatárolódik ezektől a megnyilvánulásoktól. Krisztina, aki ápolónőként dolgozik London környékén, nem ismer senkit a közvetlen közelében, aki kilépéspárti lett volna, sőt az utóbbi időkben történtek olyan események – mint például az összes újságíró kivonulása a Boris Johnson beszédéről szóló háttértájékoztatóról –, melyek kifejezetten bizakodással töltötték el őt. „A Brexit szerintem hiba volt, David Cameron balul elsült politikai húzása, ezt később maga is bevallotta, sőt nyíltan vállalta, hogy maradáspárti. A saját bőrömön nem érzem kifejezetten a Brexit negatív hatásait, de úgy látom, hogy a tapasztalatok aszerint is megoszlanak, ki milyen környéken él. Nálunk például semmiféle tűzijáték, ünnepség nem volt annak örömére, hogy kilép az ország az Unióból” – mondja Krisztina.
Az Európai Parlament képviselői a történelmi szavazás után, ami az Egyesült Királyság kilépéséhez vezetett (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)
A szigetországban élő magyarok szinte egyöntetűen azt mondják, drágult az élet, mióta elkezdődtek a Brexit-tárgyalások, az infláció folyamatos, de nem nagymértékű. Az ingatlanpiac viszont visszaesett, szinte stagnál a Brexit-hírek óta, a kialakult bizonytalanság sokakat visszatart attól, hogy ingatlant vásároljanak, illetve az albérletárak is emelkedtek az elmúlt években, a közlekedés pedig még mindig az egyik legdrágább egész Európában. „A józanabb konzervatívok, akik nem nacionalista indíttatásból akartak kilépni, hanem gazdasági szempontokra hivatkoztak, azt mondják, a High Streetnek, a pénzpiacnak a Brexit nagyon jót tesz majd hosszú távon – magyarázza Krisztina. – Állítólag Anglia 11 millióval többet tett bele az EU költségvetésébe, mint amennyit kivett belőle, úgy kalkulálnak, hogy ez a pénz vissza fog jönni. Ugyanakkor itt az a rendszer, hogy az adófizetők minden évben kapnak kimutatást arról, mire költötték az adójukat. Az EU-hozzájárulás ebből minimális összeg, még 1 százalék sem volt, nem indokolja a kilépést. Tehát egyelőre semmilyen következményt nem lehet biztosan látni.”
Krisztina és Rita szerint is pozitívum, hogy az angolok a hivatali ügyintézésben nagyon jók, ami igencsak megkönnyíti a kint élő magyarok helyzetét. A tartósan maradni szándékozó uniós polgároknak a tartózkodási jogaik megőrzéséhez letelepedési kérelmet kell benyújtaniuk az úgynevezett „EU Settlement Scheme” rendszerben, Krisztina szerint az ezzel kapcsolatos információk mindenki számára könnyen elérhetők, a regisztráció pedig egy internetes applikáción keresztül elintézhető. Úgy tudja, a lengyelek eddig kevesen regisztrálták magukat státuszra, így valószínűleg többen gondolkodnak közülük a hazaköltözésen. Rita is úgy látja, hogy a 2016-os referendum óta erősen megfogyatkoztak a kelet-európai lakók a környékükön, lecserélődtek a boltokban az eladók, átalakult a reptereken a személyzet. Hogy ők maradnak-e, még kétséges. „Mi Skócia felé kacsingatunk, mert ők nagyrészt EU-pártiak” – mondja Rita, utalva egy lehetséges „Scoxitra”, vagyis Skócia lehetséges távozására az Egyesült Királyságból, ugyanis – mint mondja –
belefáradt, hogy itt mindenkit csak az érdekel, honnan jött, és nem az, milyen ember is ő valójában.
Krisztina fejében is megfordult a költözés lehetősége. „Szívesen elmennék Kanadába, mert az ottani politika nagyon szimpatikus számomra, de túl idős vagyok, gyökeret eresztettem, és nem szívesen mozdulok már innen. Kivárok” – mondja az ápolónő, akinek a végleges letelepedési engedélye is megvan már.
„I’m an Englishman in Europe”
De hogyan gondolkodnak a Brexitről a nálunk dolgozó britek? Lindsay nagykövet nekik szóló videóüzenetében elmondta: az EU-ban élő egymillió brit állampolgár az átmeneti időszakban nagyjából továbbra is ugyanúgy élhet, mint ahogy eddig, vagyis 2020 végéig ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint az Európai Unió polgárait – és ebbe nemcsak a társadalombiztosításhoz való jog tartozik bele, de az is, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés ne érje őket. Persze az elkövetkező hónapokban rájuk is várnak különféle adminisztrációs lépések, amennyiben maradni szeretnének.
Fotó: Peter Summers/Getty Images
Pete, aki 14 éve él Magyarországon, azt mondja, egyelőre nem tudja, hogyan gyakorol majd konkrét hatást az életére a Brexit. Igaz, néhány változtatást már most meg kell tennie, például érvényesítenie kell a brit vezetői engedélyét. „Egyébként
nem számít, milyen változások várnak rám, mert Magyarországot tekintem az otthonomnak. Csak teszem, amit tennem kell.
Bár azt nem tudom garantálni, hogy mindezt panasz nélkül teszem majd meg – mondja mosolyogva Pete, aki magyar feleségével és ikerlányaikkal él Budapesten. – Ami engem ebből érint, és ami egyben a legzavaróbb a számomra, hogy látom a hazám megosztottságát, azt, hogy amit eddig hittem a britekről, mennyire messze áll a valóságtól. De nemcsak erről van szó. Ez a helyzet végleg elvette azt az illúziómat, hogy a politikusok valóban az emberek érdekeit szolgálják. Tehát az én Brexittel kapcsolatos sebeim inkább lelki természetűek. Anglia már nem az, aminek hittem, de úgy vélem, az EU-nak is tükröt kell tartania saját magának, hiszen ő ugyanolyan felelős a szétszakadásért, mint az angolok.”
