nlc.hu
Aktuális
Két- és négyéves gyerekét hagyta egész napra egyedül

Két- és négyéves gyerekét hagyta egész napra egyedül

Évente körülbelül ötezer gyerek kerül állami gondoskodásba. Az SOS Gyermekfalvak kampányában a rendszerben felcseperedett fiatal felnőttek üzennek a most bent lévő gyerekeknek, hogy hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot.

Heni szülei alkoholbetegek voltak. Az első nevelőszülei bántalmazták, de az öntudatos kislány szóvá tette, és kijárta a gyámügynél, hogy új helyre kerüljön. A felnőttek mellett kortársai is sokat bántották.

Amikor elmondtad az iskolában, hogy te állami gondozott vagy, nincsenek szüleid, nagyon sokat csúfoltak. Hogy neked nincs is anyád, te ezt nem is értheted, vagy minek jössz el az anyák napjára, neked fölösleges.” Mára úgy érzi, mindezt a háta mögött tudta hagyni, harminchárom éves korára elért mindent, amit szeretett volna. Hogyan sikerült neki? Elmondja videóban.

Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is nevelőszülőket keres. Adományozni pedig ITT lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top