Aktuális

Kakukkfűvel és bodzával kezelte influenzás gyerekét, a kisfiú meghalt

Az oltásellenes anya nem váltotta ki a gyerekének felírt influenza elleni gyógyszert.

Nem váltotta ki gyermekének egy oltásellenes anya az influenza elleni gyógyszert, így a fiú kórházba került, és meghalt – írja az NBC amerikai hírcsatornára hivatkozva az Index.hu. A lap kitér rá, hogy a négyéves coloradói kisfiú anyja több oltásellenes csoportnak is tagja a Facebookon, többek között az Állítsuk Meg a Kötelező Beoltást nevű csoportnak is.

Mikor fiánál jelentkeztek az influenza tünetei (a kicsi lázas volt, sőt még egy rohama is volt) az asszony először orvoshoz vitte a gyereket, aki az egész családnak felírta a Tamiflu nevű, influenza elleni készítményt. Az asszony ezután a már említett oltásellenes csoportban kért tanácsot arra, mivel kezelje beteg gyermekét, majd kihangsúlyozta, az orvos által felírt szert nem váltotta ki.

A nő posztjához több mint 45 hozzászólás érkezett, de egyikük sem ajánlotta, hogy forduljanak orvoshoz. A legtöbben természetes gyógymódokat javasoltak az anyának, aki addigra már kipróbálta a borsmentaolajat, a C-vitamint és a levendulát. A hozzászólók anyatejet, kakukkfüvet és bodzát ajánlottak a nőnek, de ezek legalább annyira hatástalanok, mint amiket magától is kipróbált.

A kisfiú állapota folyamatosan romlott, míg végül négy nappal később a kórházban meghalt. Az Index cikkéből kiderül, hogy a coloradói egészségügyi hivatal szerint a gyerek halálát influenza okozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top