Aktuális

Négy országban tizenegy embert fertőzött meg koronavírussal egy brit üzletember

Szingapúrban kapta el, mit sem sejtve utazott Európa-szerte a projektmenedzser.

Egy brit projektmenedzser tizenegy embert fertőzhetett meg koronavírussal – idézi a Washington Postot a hvg.hu. Steve Walsh január 18-a és 22-e között Szingapúrban járt egy konferencián, ott kaphatta el a fertőzést. Onnan Franciaországba utazott, Les Contamines-Montjoie síközpontjába, ahol még legalább öt brit állampolgárt fertőzött meg, köztük egy kilencéves gyereket. Rajtuk kívül további hat britet is kórházba vittek megfigyelésre. Később genfi átszállással Londonba utazott, az úton 188 emberrel került kapcsolatba. A hozzá közel ülőket megvizsgálják, a személyzetből szerencsére senkit sem fertőzött meg. A síközpontból viszont két fertőzött is vitte tovább a betegséget, az egyikük Mallorcára, a másikuk Nagy-Britanniába.

Fotó: MTI/EPA/Wallace Woon

Fotó: MTI/EPA/Wallace Woon

Miután Walsh hazaért Hove-ba, a szomszédos Brighton egyik orvosi rendelőjét is be kellett zárni, mert az egyik ottani dolgozó tesztje is pozitív lett. Nagy-Britanniában hétfő délutánig 1114 koronavírus-tesztet végeztek el, közülük nyolc hozott pozitív eredményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top