Új óvintézkedést vezettek be Ferihegyen a koronavírus miatt

nlc | 2020. Február 24.
Vasárnap már két észak-olaszországi járat utasait is ellenőrizték.

A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is – közölte a Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója.

Valentínyi Katalin közleményében azt írta: a hatósági döntésnek megfelelően a Budapest Airport megkezdte az észak-olaszországi tartományokból érkező utasok testhőmérséklet-mérését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az első két érintett járat a Ryanair 15:30-kor Trevisóból, valamint 16:05-kor Bergamóból érkező járata volt. Az utasok egyikénél sem mértek magasabb testhőmérsékletet.

Egészségügyi maszkot viselő rendőrök a Liszt Ferenc repülőtéren 2020. február 5-én (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Az Észak-Olaszországból érkező utasok szűrését is a kínai járatokhoz hasonló módon a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi.

Annak érdekében, hogy a különböző ellenőrzési módszerek akár együttes alkalmazásával biztosíthatók legyenek a legpontosabb adatok és a legbiztonságosabb eredmények, a Budapest Airport az elmúlt héten beszerzett egy hőkamerát, valamint egy további kamerát napokon belül bérbe vesz.

A repülőtéren január 31. óta végeznek egészségügyi vizsgálatot valamennyi Kínából közvetlen járattal érkező utason. Az intézkedések elrendelése óta 1388 utas és a személyzet 180 tagja esett át hőmérős szűrésen.

Korábban 3 légitársaság 5 kínai városból heti 13 járatot üzemeltetett Budapestre. A Shanghai Airlines és a Hainan Airlines valamennyi járatát felfüggesztette március végéig. Az Air China csökkentette Peking és Budapest között közlekedő járatait, március 4-től pedig már csak heti egy járatot üzemeltet az útvonalon.

(MTI)

Exit mobile version