Ilyeneket írt, hogy
- étkezések előtt és után,
- ha pénzt fogtál,
- ha nyilvános hely kilincseit fogtad, tömegközlekedési eszközön utaztál, és kapaszkodtál, ha bevásárlókocsit toltál,
- vécéhasználat előtt és után,
- ha vendégségbe mész,
- ha hazatértél valahonnan az otthonodba.
Nagyon szerették az ismerősei és az ismerősök ismerősei az intelmeket, osztogatták is rendre, sőt sokan hozzászóltak és azt írták, „mennyire nagyon köszönik a jótanácsot, és ők most már biztos így járnak el, és milyen fontos mindez“. A megosztók úgy vezették fel a sorokat, miszerint most aztán irgumburgum, tessék szépen kezet mosni mindenkinek.
Én eközben nem győzök csodálkozni, a fenti intelmeket ugyanis már óvodás koromban is hallottam az anyukámtól. Mentünk kezet mosni a játszóterezés után, meg akkor, ha elmentünk egy másik babához látogatóba, meg evés előtt, bilizés, vécézés után… stb. Az óvodában is ez volt a módi, napjában minimum hat-nyolcszor járultunk csapatostul a mini mosdókagylókhoz, ahol az óvó néni tanította meg, hogyan bánjunk a tömbszappannal, vagy a folyékony szappan adagolójával.
Szóval ez az egész témakör olyasmi alap, olyasmi rutin, mint az, hogy az ismerősöknek köszönünk, a zebráról lelépve körbenézünk, vagy ha szottyos az orrunk, zsebkendőt húzunk elő, és kifújjuk. Nem kell rajta különösen gondolkodni sem. Ezért is rutin. Ezért is alap. És ezért nem értem azt, most akkor miért ekkora tudomány mindez, hogy külön fel kell hívni rá az emberek figyelmét? Most komolyan: eddig nem mostunk kezet?
