nlc.hu
Aktuális
Ahol a halálesetek történnek: ezek az ország legveszélyesebb útjai

Ahol a halálesetek történnek: ezek az ország legveszélyesebb útjai

A legfrissebb baleseti kimutatások alapján 2019 utolsó negyedévében az M1-es autópályán történt a legtöbb közúti tragédia az országban. Közben Magyarország sajnos az elsőbbség meg nem adásában jobban teljesít, cserébe kevesebbet vezetünk részegen.
M1 - a legveszélyesebb autóút jelenleg

A Központi Statisztikai Hivatal március hatodikán tette közzé a 2019. IV. negyedévre vonatkozó baleseti kimutatásait, hogy mennyi személyi sérülés történt az utakon ebben az időszakban. E szerint a fontosabb számok és a főbb tanulságok:

  • 4323: összesen ennyi személy sérült meg közúti balesetben a hazai közutakon 2019 IV. negyedévében (ez 13 balesettel kevesebb, mint egy évvel korábban)
  • 6,6%: ennyivel nőtt a halálos balesetek száma 2018 azonos időszakához képest
  • Az elsőbbség meg nem adásából bekövetkezett balesetek: jelentősen nőtt a számuk
  • Ittasan okozott baleset: ezekből viszont kevesebb lett. 

A jelentés egyik mellbevágó tanulsága, hogy a balesetek többsége, 93 százaléka a sofőrök hibájából következik be. Míg 2019 IV. negyedévében a járművezetők 4017, addig a gyalogosok mindössze 249 alkalommal okoztak balesetet. Ehhez képest az úthibák és a műszaki hibák okozta balesetek száma is elenyésző: összesen 52 ilyen jegyzett eset fordult elő.

A legtöbb baleset továbbra is azért történik, mert a sofőrök nem tartják be a megfelelő sebességkorlátot. Cserébe egyre kevesebb részeg sofőr okoz balesetet: 2019 IV. negyedévében 346 balesetet okoztak ittasan, 5,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezeknek:

  • 65 százalékát személygépkocsi-vezetők,
  • 17 százalékát biciklisek,
  • 6,6 százalékát pedig segédmotorkerékpár-vezetők okozták.

A jelentésből az szintén kiderült, hogy az M1-es autópálya Magyarország legveszélyesebb autópályája. 2019 IV. negyedévében az autópályákon és az autóutakon együtt az előző év azonos időszakához képest 32 százalékkal több, összesen 179 baleset fordult elő, ebből a legtöbb az M1-esen (38), a legkevesebb az M8-ason.

(via)

Néhány példa és személyes sorstragédia a statisztika és a számok mögött:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top