nlc.hu
Aktuális
6 hétbe is beletelhet, mire kigyógyulsz a koronavírusból

6 hétbe is beletelhet, mire kigyógyulsz a koronavírusból

Sőt, akár hónapokig is eltarthat a felépülés a koronavírus-fertőzésből.

„Akár hat hétig is eltarthat a gyógyulás a koronavírusból” – mondta dr. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Egészségügyi Vészhelyzeti Programjának ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a súlyos betegségben szenvedőknél a felépülés akár hónapokat is igénybe vehet.

koronavírus

(Illusztráció: Getty Images)

A pácienseket általában akkor tekintik gyógyultnak, ha már nem mutatnak tüneteket és két egymást követő koronavírus-tesztjük is negatív lesz, ám egyes országokban ettől eltérő szempontok alapján is határozhatják meg, hogy ki az, aki már meggyógyult.

Bár a betegség ellen továbbra sincs gyógyszer, így a WHO álláspontja szerint a koronavírusos betegeknek optimális támogató kezelést kell kapniuk.

via

Ez is érdekelhet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top